|
A
botrányról nem írtak a párizsi lapok. Csak van eszük? Tehát mi sem olvastunk
róla a magyar újságokban. Kár. Gyönyörû adat ahhoz a nagy morális anarchiához,
melyben ez a mi világunk ma leledzik. És olvasnivalónak is érdekes.
Hallják
tehát. Egy párizsi kiadó cikket rendel egy ifjú, párizsi írónál. Elkészül a
cikk. Az ifjú író nagy hevüléssel, mindent odaadó ambicióval írta meg. Közben
természetesen fölszedte érte a kis pénzt is. És várja, hogy megjelenjen a cikk.
Nem
kellett sokáig várnia. A kitûnõ cikk nagyszerû folyóiratban kapott helyet. A
kiadó cég parádés árujában. A cikk alatt pedig egy divatos és érdekes író
divatos és érdekes neve ékeskedett.
Az
ifjú író halálra sebzett lélekkel írt levelet a divatos és érdekes írónak.
Megkapta a választ:
-
Kedves uram, nagyon szép az ön cikke. Nekem kellett volna megírni. Én azt
válaszoltam, nincs idõm. Erre jó pénzért csak arra kértek, adjam oda a nevem
egy kész íráshoz. Szokás szerint beleegyeztem. Nagyon tetszett nekem az az
írás. Nagyrabecsülöm önt, uram, hogy szép cikkével engem nem kompromittált.
Az
ifjú író azonban nem csöndesedett le a levélre. Hiába mondták neki, hogy a Név, a Név, mindennél több. A vége az lett, hogy õ reá támadt mindenki.
Milyen szemtelenek ezek a fiatalok. Hát ki kíváncsi az õ írásukra? Hogy esetleg
kitûnõen írnak. Ki a fenének kell az, ami kitûnõ? A közönségnek a Név kell, a
Név.
Bizonyos,
hogy ez a kitûnõ, ifjú író elveszett ember. Ez se kap többet megbízást kiadó
cégtõl soha. Elbukik, miként az ó-szabású tragikus hõsök. Szembehelyezkedett a
világrenddel. A szerencsétlen. A Név, a Név ellen mert õ kikelni. Még párbajra
is kihívták.
Tessék
ennek az esetnek megbocsátani, hogy irodalmi eset. Végre is francia eset, és
nem tehet róla, hogy Franciaországban érdekli az embereket az irodalom. Nekünk
mindig nehezünkre esik az, mikor némelyek szuggeráló mániába esnek, s mi nem is
azért rukkoltunk elõ a francia botránnyal, mert irodalmi. Üsse kõ az irodalmat.
De
a Név, a Név. Édes, jó publikum, hogy csalatod te magadat minden táján a
világnak. Kényelmedet, tunyaságodat de ki is használják. Telelármázzák a
füledet névvel. Tudós: a Név. Hazafi: a Név. Mûvész: a Név. Szépség: a Név, a
Név, a Név, a Név.
Rettenetes
anarchia ez. A sajtó nagy áldásai mellett egyik sötét átok. Hadd állapítson,
ítéljen a nyomtatott betû. És az ügyes svihák, aki a nyomtatott betût is be
tudja csapni. Aki minden gyámoltalan s névtelen értéket a Név zsebeibe tud
begyömöszölni. Ez így van Rajnán túl, Rajnán innen, Pó vidékén, Duna mentén. És
mindenben. És ezt még el sem hiszik minden emberfiának.
Én
is legokosabban tettem volna, hogy megírva e kicsike írást, fölvettem volna
érte a pénzt, s kerestem volna hozzá egy Nevet. Akinek elhigyjék még az -
igazságot is.
Budapesti Napló
1905. augusztus 5.
Lellei.
|