|
Az
orosz Monte-Carlo fehér lobogót tûzött ki. Sprengolta a bankot a merész japáni
játékos. De aggódni ne tessék. Van még némi kincsük Blanc úréknak. A fehér cár
megtölti arannyal egy éjszaka alatt a maga bankját. Türelem. Holnap már újra
kezdõdhetik a játék.
Portsmouth-ból,
Amerika földjérõl, ezt üzeni a világpolitika partnereinek Witte. Hogy ez az
üzenet cinikus? Kár ilyen szentimentálisnak lenni. A Fáraók elõtt is így volt.
A Fáraók óta is. Nekik ez játék. És trópusait honnan is vegye Witte? A
nagyhercegek automobiljai ott nyargalásznak a Côte d’Azur-on. Az orosz
arisztokraták a Rivierán élnek. Az orosz tízezrek Monte-Carlót látják az élet
elefántcsont-tornyának. Tehát legyilkoltak néhány százezer embert messze
Keleten? Nincs egy szál hajódeszka és egy árva rubel? Sebaj: ez a játék.
Monte-Carlót nem kell félteni. Blanc urat sem. A fehér lobogót kitûzzük. Witte
fõ-croupier megy Párizsba pénzért. Megy Amerikába. Közben egyezkedni próbál a
szerencsés játékossal. De az egész csak komédia.
Hát
ezek után csak tessék bizakodni. Rooseveltnek kell lenni annak, aki
reménykedik. A szigorú kis Komura alighanem már is únja a komédiát. Már csak a
methodista papok veszik komolyan a dolgot. Õk imádkoznak az amerikai
templomokban. Ez az imádság tartja az orosz-japáni béke sorsát. Holott amúgy
igazában még szóba sem álltak egymással Komura és Witte.
A
partnerek pedig ezt tudják. És készülnek a folytatásra. Csakugyan a játéktermek
õrült idegessége szabadult a világra. Míg az orosz Monte-Carlo fehér lobogóját
libegteti a szél, a legidegenebb, legtarkább lobogók bókolnak egymásnak.
Az
angol Portsmouth nem vár semmi jót az amerikai Portsmouthtól. A francia bank
még pénzt ígér Wittének. A francia flotta szerelmesen szalad angol vizekre.
Feledve Jeanne d’Arc, régi gyûlölet, Napóleon-buktatás, Fashoda Egyiptom.
Franciaország megöleli Japán barátját, orosz imádójának legféktelenebb
gyûlölõjét, Angliát. Nomen est omen. Babonásnak kell lennie az embernek. Ez is
Portsmouth-ban történik.
Kinek
fájhat ez legjobban? Akinek Meteor yachtja ott van az üdvözlõ yachtok között. A
nagy rulett-játékosnak, a német császárnak. És mikor Cambon nagykövet a
legtüzesebb tósztot mondja virágos fedélzetén a Victoria and Albertnek, Kielbõl
akkor röpítik világgá a paprikás hírt: új tengeralattjáró hajói vannak a német
tengerészetnek, csodálatosak, nie da gewesen tökéletesek.
Monte-Carlót
mondott Witte? Mintha õ ismerné legjobban a világpolitika szent levegõjét. A
kis körbeforgó golyó megbolondult. Egy makacs játékos leigázta a szerencsét. És
elveszti a fejét mindenki. Érzi, hogy játszani muszáj. És remeg. Fölfordult
minden józan esély. Hajrá. A játékasztal körül a legkomplikáltabb, legbolondabb
társulások kötõdnek. Mindenki társul mindenkivel. Mindenki be akar csapni
mindenkit. Verejték ül a homlokokra. Dante árnyéka jár itt.
A
Fáraók játszanak. És néha népek állnak mögöttük. Játszanak. Az orosz
Monte-Carlo rendezi a legújabb világ-rulettet. Körülötte a legfurcsább
játékos-összeesküvések várnak. Lesz-e pénz? Likvidál-e nyomban a játékbarlang?
Avagy maga erejébõl és szántából akar rohanni a csõdbe?
Az
egyik Portsmouth-ban Komura és Witte nem értik egymást. Még fizikailag sem.
Witte csak franciául, Komura csak angolul tud. A másik, az európai Portsmouth
táján pedig franciák és angolok néznek félre ölelkezés közben. Faîtes votre
jeu, messieurs. A világ-rulett alighanem újra kezdõdik holnap reggel. Egy
bizonyos. Játszani muszáj. Mintha vad ördögök dirigálnák most a világot. És
csak az fog nyerni, aki játszik. Aki elég ravasz lesz, hogy mindenkit
becsapjon…
Tudvalevõ,
hogy mi, Ausztria-Magyarország, nem kaptunk helyet a játékasztalnál. Mi nagyon
becsületesek vagyunk a hazárdhoz. Meglássa bárki, hogy a legfrissebb hírt is le
fogják cáfolni. Nem fognak találkozni
királyunk és Vilmos császár. Mi amolyan szalma-partnerek vagyunk, akik akkor is
vesztünk - ha nem játszunk.
Budapesti Napló
1905. augusztus 10.
(A.)
|