|
I.
Caruso tréfája
Ha
okos embereknek nem hitte el eddig a világ, elhiszi talán most egy
tenoristának. Mundus vult decipi. Caruso, a híres tenorista Chicagóban énekelt.
A Bajazzo-ban. Mikor a kulisszák mögött énekelendõ áriához ért az elõadás,
melyet mindig a második tenorista énekel, Caruso tréfából átvette a második
tenoristától ezt a számot. Õ énekelt a kulisszák mögött. És a közönség majd
kifütyölte. Mit akar ez a rongyos hangú második tenorista, mikor mi Carusoban
akarunk gyönyörködni. Föl is kiabáltak a színpadra, hogy elég. Aztán egész este
ünnepelték a kulisszák elõtt Carusot. Mert igazságos vagy és elfogulatlan te,
óh nagyságos publikum.
II.
Kipling és a németek
Még
Kipling is politizál. Csodálkozzunk-e a mi úgynevezett nagyjainkon. A
Figaro-ban a sárga földig lebecsülte a németeket Kipling. Hiszen jól tette.
Csak meg ne bánja. A németek ma minden író patrónusai és szállítói. Ibsentõl
Gorkijig õk adták a világhírt. Wilde Oszkárt halottaiból föltámasztották, s
imádtatják ma a világgal. Még Kiplingnek is nagyon megártana a németek
bojkottja.
III.
Sam-Sam leánya
Sam-Sam
leánya sejteti velünk, hogy milyen nagy elelegyedés lesz egyszer a világon.
Sam-Sam egy párizsi úr kínai cselédje, kit messze Shanghaiból hozott magával.
Nem tudta, hogy Sam-Sam asszony. Pedig az volt. Alig érkeztek meg Párizsba,
Sam-Sam életet adott egy leánynak, s aztán meg akarta a kis kínai képû
csecsemõt fojtani. Mert neki csak fiú kell. Mert neki már három leánya van
Kínában. Diktum-faktum, meg kellett menteni a gyilkos szándékú anyától a
gyermeket, s bevitték egy menházba. Ha felnõ a kis kínai leány, õ csak
franciául fog tudni, s francia lesz. Sárga arccal, de könyörtelenül. És e kis
eset példázza, hogy a közlekedés nagy haladásával hogy el fog múlni majd az,
ami ma minden: hely, nyelv, faj, szín.
IV.
Rothschildék szerencséje
A
berlini Rothschildéktól elloptak egy 150 000 frank értékû papírt, s ez a papír
megkerült. Meglelték a pályaudvaron. A tolvajok elvesztették talán. De Rothschildék
megkapták mindenesetre. Holott egy percig sem okozott volna neki egy
szemöldökrándulásnyi gondot is ez a pár fillér értékû levél… (Nem. Ezt a
jegyzetünket nem folytathatjuk tovább…)
Budapesti Napló
1905. szeptember 24.
Pont.
|