|
Most
Benjik és Sava urak járnak nálunk. Õk japán agráriusok. Tokiói miniszterük
küldte el õket Európába. Okulás okából természetesen.
Budapest
nem elsõ városa a világnak. Nem vagyunk mi valami nagyon példás náció. De Tokió
nincs elég messze Budapesttõl és még ide is eljönnek sûrûen õk. A kicsi
japánok.
Nogi
és Togo javában izzadtak: szerte a világban pedig nyitott szemekkel, okosan
jártak, keltek, nézgelõdtek és okultak a kicsi emberek. Minden érdekelte õket.
Földmûvelés, vasút, filantropia, irodalom, színház, mûvészet, filozófia,
kereskedelem, jog, városrendezés. Minden és minden. Hogy közben Japán életre-halálra,
világra és történelemre szóló harcot vív? A politika a politikusok dolga, a
háború a katonáké. Egy náció nem élhet csupán a politikának. A háborúból pedig
bajos megélni. Ilyenek az idõk. Elmaradni egy országnak sem szabad.
Port-Arthúr
sorsa reszkettette az egész világot, a tokiói kultuszminiszter Párizsban a
legszebb impresszionista képeket elhalászta a francia múzeumok elõl.
Amszterdamban japán szocialisták szóltak az új társadalom nagy válságaihoz.
Maga a felséges mikádó a legvéresebb harcok idején is érdeklõdött, hogy merre
megy legközelebb mûvészi körútra Szada Jakkó. Egy új Shakespeare-fordítás
esemény volt Tokióban a csemulpói ütközet idején is. Nietzschét japán nyelvre a
háború alatt kezdték fordítani, s az új kereskedelmi összeköttetéseket legalább
is úgy kereste Japán, mint a megütközést Kuropatkinnal. A kis tanulmányozó
japán emberkék, a Benjik és Savák, kóboroltak egész világon.
Hát
a tüdõnek nem kell levegõ, ha a lábat a csizma szorítja? Lehet-e egy mai
társadalomnak mindent egy blattra tenni föl, hogy kártyás nyelven, népszerû
nyelven szóljunk. A Benjik és Savák országának fiai közül elhulltak pár
százezren. Piheg, lankadt, elégedetlen a fölkelõ Nap országa. A béke után, a
vér és pénz ontása után. De az élet él. A barbár Japán tudja, hogy a kultúra
nem ismeri a tréfát. Rohanni kell vele vagy - elsüllyedni.
Budapesti Napló
1905. szeptember 28.
Lellei.
|