|
I.
Histrio az utcasarkon
Harmincezernél
több színész éhezik Franciaországban. Vajon nálunk hány? És hát nem kellene
csakugyan a világnak, csak a panis? A circensesre nem volna már szükség?
Jaurès, a nagy Jaurès, egyszer a poétákat csúfolta:
-
Csodálatos dolog - mondotta -: az emberi vágyak egyre pozitívabbak lesznek, a
poéták pedig szaporodnak.
Vajon
nem így van-e a színészekkel is? Az emberek úgy benne vannak az élet kötelezõ
komédia-játszásában, hogy a hivatásos komédiásokat kezdik lenézni. És talán
bizonyos idõ múlva Histrio oda fog kerülni, ahonnan beállott az emberiség mai
életébe: az utcasarokra.
II.
Honnan jön a tömeg?
Tegnap
vérszagúvá tette az utcákat, ma ismeretlen odúiban ül. Honnan jön, mikor jön?
Milyen szuggesztiók teszik olyanná, mintha egyetlen, individuális
emberszörnyeteg volna? A józanok mosolyognak. Még jobban mosolyognak a pödrött
bajszú, szigorú rendõrök. Pedig õk nem tudják, honnan jön. Nagy
szenvedés-barlangból, mely bizonyos napokon kitárja a száját. Sok ott a kín,
ahol hirtelen ezrekben jelen meg a nép. Sok ott a szenvedés, a dühös
jobbatakarás. Mindenféle tömeg szenvedést jelent és hoz. Az is, amely danolva
szórja a virágokat házasodó királyának lábai elé, s az is, mely elnyisszantja a
király nyakát. Mikor a csorda-ösztön kél fel valahol a népben, mikor nekivág az
utcának, mint az elefántcsorda az õserdõnek, éhség és veszedelem érzése
dolgozik akkor.
III.
Witte és Komura
Mindaketten
- hazamennek. Sõt Witte otthon is van már. Komura csak most indul Japánnak. Még
olvashatja a fürge amerikai lapokban, mennyi ujjongás fogadta Pétervárott
Wittét. Vajon miket gondol? Tokióban nem lesz rivalgó nép. Nem lesz babér. Ott
harakirit kínálgatnak a békekötõ Komurának. És mégis hazamegy. Siet haza
Komura. Nehogy addig megváltozzék a hangulat, s majd õt is virággal fogadják.
Mert a Komurák búsan tudják, hogy a nép játszik virággal és kereszttel. Nagyon
mindegy nekik, melyiket kapják. Sõt a keresztet jobban szeretik.
Budapesti Napló
1905. szeptember 29.
Pont.
|