|
Mintha
XVI. Lajos szerepét szánta volna a sors II. Miklós cárnak. Hiába minden
tussolás. Azok a kartácsgolyók Vízkereszt ünnepén, a befagyott Néva partján, egyenesen a cári sátort s a téli palotát
keresték. A külföldi lapok szentpétervári tudósítói olyan hangon, milyet
csak a legóriásibb események váltanak ki a viharos eseményekhez szokott
újságíró-lelkekbõl, azt hirdetik, hogy a katasztrófa
nagyon közel van: a vízkereszti események szervezett katonai összeesküvésre vallanak, tehát az orosz hadsereg
eljegyezte magát a forradalommal.
A
metropolita éppen a híres imát mondotta:
-
Add, óh Felséges Isten, hogy a Néva vize sohse hagyja el a partokat, hogy
minden terhet türelmesen hordjon, áldd meg a hajókat, melyek a Néván úsznak…
A
szent cár ajkához emelte a Jordán-vízzel telt aranykelyhet. Megszólaltak az
ágyúk, s a harmadik ágyúzúgásnál éles ordítással repültek a golyók a cári
sátornak, a palotának, melyben éppen diplomata nagyurak mulattak. A Szent
András-lobogót a cár mellett megtépte egy golyó: tizenöt lépésre a cártól. És
csodák csodája: egy rendõr és egy pópa vére kezdett csurogni a szûz fehér hóra,
rettenetes, intõ, gyilkos szimbólumként.
Az
orosz nép-lélek Névája nem akar tovább partok közt maradni, nem akarja tovább
az iszonyú terheket hordani, s el akarja süllyeszteni a rajta úszó gõgös
hajókat. Ez már: a forradalom.
A
második tüzérdandár ágyúja okádta a gyilkos golyókat. Ennek a dandárnak ez a
címe: A cár õ felségének ütegei. A
cár õ felségének ütegei tehát - a cár ellen fordultak, s a cár ellen fordult
tehát most már minden ebben az országban, hol a szabadság a hó alatt él.
Úgy
mondják a legújabb hírek, hogy a katonai összeesküvésbe igen nagyállású emberek voltak beavatva, s
hogy szenzációs letartóztatások várhatók. Hát még mindig kancsuka, börtön,
bitófa és Szibéria? Aligha be nem telt már a mérték.
A
francia zsarnokok között nem XVI. Lajos volt a legbûnösebb. És II. Miklós
cárnál is ültek hitványabb és kegyetlenebb tirannusok a cári trónon. XVI.
Lajost jóindulatú embernek tartja a história. Alapjában jóindulatú, gyönge lény
a minden oroszok mostani cárja is. És a történelem régi szokása szerint, újra meg
akarja ismételni magát…
Budapesti Napló
1905. január 21.
|