Nem
kellett sokáig várni. Különben sem leplezgetik már. Láthatja ki-ki. Zichy
Aladár sem titkolja, az Alkotmány sem: ami történt országot fölforgatóan,
szemeket kápráztatóan, mindaz a néppártnak és a klerikalizmusnak a dicsõsége és
a gyõzedelme. A „Néppárt megtiszteltetése”, - mondja Zichy Aladár - hogy
Rakovszky elnöki székbe jutott. És Rakovszky már meghatottan készül, hogy „még
magasabb polcra emelje a sors.” De az „Alkotmány” még többet ki mer mondani.
Ebbõl már szóról-szóra idézni kell valamit. Íme:
Örömmel
kell látnunk, hogy a néppárt politikája
szépen nyomul elõre. Mind nagyobb teret hódít, s befolyást szerez nemcsak a
népben, de a parlarnentben is. Íme tíz éves múltja után már az elnökség egyik
tagját kebelébõl választják. Akik kishitûek voltak vagy akik gáncsoskodtak,
szégyenkezzenek a mai diadal napján. Akik bizalmatlankodtak, s vakok voltak - nyíljanak meg szemeik. Akik pedig
dolgoztak és fáradtak - örüljenek. A
diadal [elsõ] útján az elsõ állomáshoz értünk. A néppárt politikájának igazolása: ez reánk nézve a mai választás
tanulsága. [Ady kurziválása]
És
mi is csak az Alkotmánnyal szólhatunk. Akik vakok voltak, nyíljanak meg
szemeik. A diadal a klerikalizmusé. A néppárti uraké. Pedig õk óvatosak,
nagyszerû taktikájúak. Még várni tudnak és akarnak, hogy érjék csak tovább a
gyümölcs az õ számukra. Mint fog a becsületes lelkesedés naiv táborában elhûlni
a vér, mikor egyszerre csak diadalordításba tör ki a reakció, a gyõzedelmes
taktikájú klerikalizmus!…
Budapesti Napló
1905. február 23.
|