203. YVETTE GUILBERT

Járja, járja a világot, s elkerült Budapestre ismét a nagy Yvette. La mère Bontemps száll-száll. Vénülünk. Yvette Guilbert nem vénül. Egyre többet akar, mindig nagyobbat a chanson Sarah Bernhardtja. Hess, hess, Idõ! Minden, ami rád emlékeztet. A fekete kesztyû is. Minden, minden… Legyünk egyre fiatalok, fiatalabbak, mások. Csak a rangunk öregedjék. És a rang öregszik. Nincs egyéb fájdalmunk, csak az, hogy még Yvette Guilbert is el tud akadémiká­sod­ni. Levetett minden szép rakoncátlanságot, gyönyörû szabálytalanságot. Most már õ a töké­letes Yvette Guilbert. És ma este pláne a chanson-história papnõje. Föltámadott Pompadour-asszonyként lebbent elénk, s énekelte a XVII. és XVIII. század chansonját. Ezer szerencsénk, hogy azokat, melyeket úgy ismerünk, akár a Náni-Náni-dalt. Édes, szép románcok. És miket beszélt velük s bennük a tökéletes Yvette. „Le Roi a fait battre tambour”-ral például. A tomboló dévajság legmagasabb skáláján kezdi, s mikor a dal végén halálosan megtompul a díva hangja, zokogni szeretnénk mind. Ezek a dévaj, bús nóták!… Okvetlenül ezek voltak Yvette Guilbert gyermekdalai. És most megszenteli a maga érett, diadalmas, új mûvészetével. Meg, meg mind. A bretagne-i legendát is, melyben nem akar csókot adni Simonne-nak a tisztelendõ úr, s ezért meg fog halni a kisleány. S sírni sem lehet akkor a tisztelendõ úrnak, mert énekelni kell a requiescat in pace-t a kis Simonne felett. Holott már Pomponne lelkésze csókokkal gyógyítja a leányokat. És a kis affektáló legyezõ-dal. Aztán a Jani-Juci féle kis esetek… Yvette Guilbert fölemeli a francia chansont, a már meghalni akarót, s a ma estéért már be illenék õt választani a francia akadémiába. Mennyivel többet tud ez a nõ a kultúrhistórikusoknál!… A Royal nagy terme megtelt elõkelõ közönséggel. És ez a közönség tobzódott a maga érthetõ odaadásában. Kétszer lépett pódiumra az este során a díva, s mind a kétszer kevés volt a program négy-négy dala. A budapesti közönség olyan megértõen ünnepelte a tökéletes Yvette Guilbertet, ahogy Párizsban már nem is tudják ünnepelni. S Berlinben sem, ahol nyomatták a széltében árult és vásárolt chansonszövegek füzetét is. Ezúttal jó útitársakat választott a díva, akik régi, érdekes zenei instrumentumaikkal, egy kicsit bizarrul, de valóságos és sok pontú hangversenyt adtak. Mouret, Bruni stb. régi-régi primitív francia mesterek friss melódiái mellett ott szerepelt Bach is, de sõt a legöregebbnek tetszett. Az útitársak, szeretetreméltó francia bohémmuzsikusok. Casadeus asszony, Delcourt kisasszony, a két Casadeus, Nannay urak szintén kaptak bõven tapsot. Szombaton második hangversenyét tartja a díva, aki, meglássák, ha mégegyszer elkerül hozzánk, Haendelt is eljátssza talán. Mesés nõ. És egyre tökéletesebb lesz.

Budapesti Napló 1905. február 24.