|
I.
Vilmos szobra Párizsban
Mint
két kötekedõ szerelmes játszanak egymással Párizs és Vilmos császár. Avagy
inkább, mint elkapatott kurtizán és veszettül helyre legény, akik már
megcsókoltak mindenkit. Még csak egymást nem. Minden héten megírja valamelyik
utcai zsurnál, hogy Párizsban járt a császár álruhában. Le Kaiser… Párizs
ilyen. Válogathat a császárok között. De õ éppen ezt az egyet kívánja. És ilyen
a császár is. Mehet Pétervárra, Londonba, Rómába. De õ Párizsba vágyik.
És
ott lesz a császár Párizsban. Ott lesz a szobra. A Grand Palais-ban, a párizsi
szalonban. Legalább a szobra ott lesz.
Van
egy másik szobra Párizsnak. A híres ezüst-szobormû. A Luxembourgban. Az
Aube-szobor: France et Russie.
Mi
minden történt azóta, mióta ez ezüstbõl való szimbólum készült! Párizs
kijózanodott.
Miért
ne kerülne majdan az Aube-szobor mellé a Vilmosé? Párizs sohse volt hû. Még a
szobrokhoz sem. És akik játszanak egymással, szeretik egymást. És akik szeretik
egymást, legyenek egymáséi…
II.
Az északi sark felé
Az
a mágneses sark csak vonja-húzza az embert. Legkülönösebben az északiakat.
Hiszen õk érzik magukat közel a terra incognitához. Az észak-amerikaiak, a
svédek, a dánok, a norvégek. Most dánok vágnak neki a rettenetes jégországnak.
Azt mondja a vezetõjük, hogy egy országnak kell a pólus táján lennie. Mint
ahogy Jókaink is álmodta. És ha ott van az az ország? Hát nincs elég ország?
Hát nincs velük elég baj?
Szerencsétlen
az embernek fia. Mióta csak eszmél, mindig terra incogniták után kutat. Tenné
ezt, ha jól érezné magát a maga ismerõs földjén?…
III.
A trónörökös anyósa
Vannak
banalitások, melyeket tisztelni kell. Tiszteljétek például az anyós-vicceket.
Az anyós-vicceknek joguk van örökre élni.
A
német trónörökös szereti a feleségét. Kíváló nõ is Cecilia trónörökösné.
Egyetlen hibája van: az édesanyja. Hírlik, hogy Anasztázia nagyhercegné a
legtalentumosabb anyósok közül való. Egy talentumos anyóssal mit cselekednek
polgári családban? Kiadják az útját. Cecilia szeretheti a mamáját. De a berlini
udvarban kész már a jelszó: anyós nem kell. És nem kell. Hiába üzeni, hogy
halálos beteg. Felé sem néznek. Alázatos lelkek, ne szidjátok az
anyós-vicceket. A berlini udvarban divatos az elmének ez útszéli játéka. Mikor
jön a halálos betegség híre Anasztáziáról, Vilmos császár bizonyosan így
vigasztalja fiát és menyét:
-
Ne féljetek, gyerekek. Nem olyan könnyen hal meg egy anyós…
Budapesti Napló
1905. október 8.
Pont
|