|
Az
Idõ siet és hamarabb megõrli a színházat, mint legédesebb álmainkban reméltük.
A Balkánon még, az ifjú nációk badar életében, bolondokul tarthatja az
embereket Histrio. Ám fejlõdött társadalmunkban vége a dicsõségnek. Mit akar a
színház? Mit nyújt? Hova tart? Tolsztojjal szólván, miért kell tengernyi
vérrel, búval, vággyal, verejtékkel, idõvel, pénzzel, önámítással áldozni e
modern, sok ajkú és kegyetlen Nérónak?
A
mai színház leghívõbb embere, Antoine, a nagy irodalmi békéltetõ, a zseniális
direktor, mondja most: a színház üzlet.
Üzlet, mint akármi. Nem jelent és nem képvisel semmit. Nem több, mint a
cirkusz. Emberformájú kutyakomédia. Annak a kornak indulunk, mikor mindenki
olvas és fõképpen mindenki - ír. Nagy jelenségeket sõt nagy mûvészi
megihletéseket kap az ember mindenbõl. Egy gyönyörûen oktatott kutya az Életnek
olyan mélységeire képes figyelmeztetni bennünket, mint néhai Irving vagy nem
néhai Sarah Bernhardt. Akárhogy harcolnak a fantázia ellen, a fantázia
delelõben van. A modern ember a fantázia embere. Ezt a fantáziát nem tudja
jóllakatni a színház.
Imádni
való ember Antoine. Imádni való ember Carré, az Opéra-Comique igazgatója. Hiába:
újságírók nélkül lélekzeni sem tudna a világ. Õk újságírók, kik belopóztak a
dohos, csúnya, hazug várba, és most fölrobbantják. Carrét ugyanis most azzal
vádolják Párizsban, hogy vagy pénzes
emberek színdarabjait adja elõ, vagy csak olyan darabokat, melyek
okvetlenül pénzt hoznak. Tehát fércdolgokat, tisztelt publikum. Carré passzív
lovag. Antoine bátor és vértezetlen. De mindkettõjüknek hálás lehet a világ. És
hálás lehet a Ville-Lumiere-nek, mely meggyilkol minden ártalmas babonát.
Most
a színházat gyilkolja. Odatartja a világ elé ezt a kellemetlen zsarnokot: lásd,
haszontalan, és ki kell tekerni a nyakát.
Nem
a színház hal meg. De a mai ravasz színház, mely szekerébe fog be
mindnyájunkat. Azt hirdeti, hogy köze van a mûvészethez, az emberiség nagy
álmaihoz. Holott hazudik.
Úgy
fogunk színházba járni nemsokára - már akik fognak - mint a kesztyûsboltba
avagy virágkereskedésbe. Mint akármelyik üzletbe, ha egy-két feledõ negyedórát
akarunk vásárolni. Az irodalom pedig végleg el fog válni tõle. Hogy is találkozhattak
õk?
Budapesti Napló
1905. október 19.
Lellei
|