|
I.
Vajda János
Úgy
halljuk, hogy a magyar ifjúság fölfedezte Vajda Jánost. Annyira fölfedezte
volna, hogy már halottak napján egy ifját szónokoltatta a Vajda János sírján.
Mivel pedig a világ könnyen felejt, s mivel nem szabad megvárni a magyar
egyetemi brigadérosoktól, hogy ismerjék is azt, akit halottaiban megtisztelnek,
szabad legyen nekünk bemutatni ezt a Vajda Jánost. Ez a Vajda János egy
hazátlan bitang volt. Egy Jakab. Vajda Jakab verseibõl írjuk ide ezt a néhány
sort:
Ha neve sem lesz
régi vármegyének,
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Lesz ki parancsol és ki megfogadja,
A szolgabírók rémmesében élnek,
Mágnás nem áll fölötte a törvénynek,
Ha az adó lesz kétszer annyi, mint ma,
De kulcs, arány csalatkozhatlan minta.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ha németek hozzánk tanulni járnak,
Magyar leányt keresnek gouvernantenak;
Csikós mulat vasárnap frakkot öltve,
Utolsó antisémita kitömve;
Nadrágszíj, csáti bot, cigányok sátra,
Nemesség bibliája: ferbli kártya,
És - tisztesség nem eshetik kimondva -
Rojtos gatya… kerülnek múzeumba:
Akkor telik be jós igéd, Széchenyi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni.
Még
sok-sok sort ideírhatnánk. Nagy Jakab volt ez a Vajda János is. De jobb, ha nem
kutatják ezt a derék brigadéros ifjak. Rettenetes dologra jönnének rá. Szent
Istvántól kezdve Széchenyin keresztül, Petõfin, Vajdán és minden nagyon át,
Jakabok voltak Magyarország nagyjai. Szomorúak, elégedetlenek és gyalázatos
reformerek. Haladópártiak…
II.
A zsidók
Gyönyörû
dolog, de tudtuk elõre. Ahol minden fölfordul, ahol berobognak az utolsó
stációra, ott ütik a zsidót. Ütik? Koncolják, mint most teszik Oroszországban,
Franciaországtól keletre így van ez már régen. Néha még Franciaországban is. Mi
lenne, ha zsidók nem lennének? Ha a társadalmi igazságtalanság meg-meggyûl, ha
az emberek már nem tudnak bûnbakokra bukkanni, holott kellenek a bûnbakok, mert
az Égben nem hiszünk, mit csinálnánk zsidók nélkül? Heine arról ír, hogy
Buddhabálványokként tisztelnõk a zsidókat, egész kultúránk mestereit, Názáreti
Jézus népét, - ha kevesen és kihalóban volnának. Mi tovább megyünk, mint Heine.
Nekünk sok zsidó kell. Hadd üthessük õket, mikor a Sors reánk paskol, mikor
Eget és Földet vádolunk, mikor kitör belõlünk a rejtõzködõ bestia. Sok zsidó
kell. Hadd lakoljanak azért, mert nem lehet egészen boldog seholsem az ember.
Ezért csak meg kell lakoltatni valakiket?
III.
Batthyány Ervin
Batthyány
Ervin bögötei esete azt juttatta a minap eszünkbe, mi volna, ha magyar volna az
a nagyszerû öreg úr, kit Tolsztoj Leónak nevez a világ. Mondjuk, hogy gróf
Tolcsvaynak hívnák. Milyen régen betettük volna a Lipótmezõre. Egy gróf, aki a
tekintély ellen küzd. Aki okvetlenül megbélyegezné azokat az õseit, kik Dózsa
Györgyöt félangolosra sütötték. Egy hazátlan bitang… Néha az embert, a
legvilágosabb embert is, vallásos érzések kerítik meg. Be szép is a Leibnitz
világa. A cobolynak fehér a prémje havas Szibériában. És Tolsztoj minden
lehetne. Még albán is. De a Sors nem volt olyan kegyetlen hozzá, hogy magyarnak
teremtse.
Budapesti Napló
1905. november 4.
Pont
|