28. SZERKESZTÕI ÜZENETEK

Berlin

Az ember nem is hinné, mennyi magyar író él Berlinben. Szinte minden napon érkezik a címünkre és a papírkosár számára valami. Végre aztán egy berlini magyar író, akivel érdemes foglalkozni. Kiírjuk a nevét tisztelt uram? Ki fogjuk írni: Hamvay Zoltán. Régen nem mulattunk ilyen jól, Hamvay Zoltán úr. Ön nem közönséges férfiú. Íme levelének egy-két passzusa:

…És ha valaha nevemet országszerte, mint a Petõfyét, emlegetni fogják, megírandja az irodalomtörténet, hogy a Budapesti Napló ösmertette meg, csekélységemet a nagy­közönséggel. - Tekintve, hogy ez az elsõ mûvem a B.N. számára, couláns feltételeket szabok. Kérem szíves válaszukat, hajlandók-e rendes munkatársukul szerzõdtetni?

Igenlõ esetben a következõ árakat szabom:

És ha még beküldött versébõl is közlünk pár sort, reméljük, eleget tettünk egy nagy kötelességnek: meg nem fosztani az embereket egy jóízû badarság élvezetétõl. Olyan szomorú és szürke ma a világ. Alig akad, s néha akad olyan derûs figura, mint ön, Hamvay Zoltán úr. Versének legszebb sorai világoljanak ím:

Mily kélyes, édes nagy és titkos!
           Mondd, mit érzesz, édesem,?
Tied vagyok, bár bemocskolál,
           Minden érzés tönkremegy.
Hisz én is csak ember vagyok.
           Szép Andalúzia tövében,
A királycsillag felragyog.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Mintegy varázsütés s néma csend
Tornyára szürke bánat szálla. -

Mivel ez hangulatköltemény, melynek árát ön két forintban szabta meg, a leközölt részért járó hatvanhárom és egy ötöd krajcárt joga van rajtunk követelni.

Székelyhíd

Nem bizonyos, hogy Székelyhíd-e. Ám postára ott adódott a levél. A „Maupassant-ok, Musset-k és talán Bergerac-ok szegény keveréke” hálás köszönetet mond a bájosan gyilkos levélért. Végre is ez fölér egy banális bókkal. Üdvözlet. „Léda és a Ville lumineuse sötét ellenségé”-nek, az ismeretlennek. Ilyen ellenségeket szívesen szerez az ember, még ha olyan vigasztalom sorsára szánt poéta is, mint a levél mondja.

Lipcse

A kiváló író, akit Katinka kisasszony nem nevez meg levelében, de aki kifogástalan úri ember, egész férfiú, finom komoly és elõkelõ, (így írja) okvetlenül nagyon elszomorodnék, ha Katinka kisasszony levele a kezébe kerülne véletlenül, mert õ egy pillanatig sem sejthette, hogy ezúttal egy nagyon szenzitív és föltétlenül nagyon tiszta úrileányt alázzon meg, aki saját szavai szerint úgy érzi most magát, mintha az utcán egy hihetetlenül vakmerõ aszfaltbetyár arconcsípte volna. De Katinka kisasszony nemcsak érzékeny, hanem biztosan okos leány is. Megérti, mihelyst akarja, hogy az írók, a kiválók, ha még olyan lovagok is, rettegnek az efféle levélviszonytól. Ez üzenet írója is, (nem az, kinek levelét címezte), tanúskodhatnék, hogy szeszélyesebb, követelõbb fajtája nincs a nõknek az írókkal levelezõ nõknél. Oktalan és értelmetlen mulatság ez, sõt nem is mulatság. De azt nem tudhatta ama bizonyos kíváló író, hogy ezúttal nem a rendes példánnyal áll szemben, hanem egy nagyon jóízlésû, de talán túlontúl lelkes és igen érzékeny úrileánnyal. Ha tudná, jóvátenné. E választ pedig ez üzenetet írója annak az intenciói szerint írta meg, kihez levelét intézte.

Budapesti Napló 1905. november 12.