|
Lovag
Dindár Tivadar kibujdosik Romániába. Éppen úgy, mint Bence Kovács Mózes. Ez a
Székelyföldön van így. Nagykamaráson már csupán asszonyok laknak, mint
valamikor azon a Szelistyén, melyrõl derûs történetet írt Mikszáth Kálmán.
Politikáról beszélgettem a falumban. Büszke bocskoros nemesekkel, kik ma is
átkozzák Kossuth Lajost az elszedett jobbágyok miatt. Megtört emberek ezek is
szegények, és egy mondatot duruzsolnak a fülembe:
-
Csak annyira javulna az ország sorsa, hogy ingyért
mehetne ki az ember Amerikába.
No
menjünk tovább… Rakamazon szepegnek a zsidók. A koalició geográfusai
megmutatták a mappán a zsidóknak Ogyesszát. Az Alkotmány címû újság több ízben
ujjongta el magát könnyelmûen. Hogy egészen jól folynak a dolgok. Épül a regnum
Marianum. Mikor Combes a nagy bombát elhajította, nagyon elõkelõ francia
publicista mondotta:
-
Rómának gondoskodnia kell, hogy Franciaország helyett egy új leánya legyen.
Alighanem Magyarország lesz az új leány. Ott legépebben élnek a középkor
hagyományai.
A
grófi járom kezdi viszont már bántani a nyakakat. Még a magyar Mirabeau-kban
sem bíznék senki, ha volnának magyar Mirabeau-k.
Soha
még nagyobb bomlás nem volt egy országban. Bellum omnium contra omnes: igazán.
Sír és sikolt itt az elégedetlenség és a nyugtalanság.
Erre
azt mondja Holló Lajos, hogy így történt ez 1848-ban is. Akkor is ilyen
rendkívüli volt az összeolvadás. Azt mondja, hogy nincs válaszfal ma
Magyarországon. Azt mondja, hogy együtt van az egész ország. Mágnások és
polgárok, a nagy magyar parasztság, iparosok, kereskedõk, minden rendû és rangú
emberek. Nincs pártvillongás, felekezeti széthúzás, rangkülönbség. Az éhség
ugyan már fenyeget néhány vidéket. De a pellagrás magyarok is ezt sóhajtják
utoljára:
-
Boldogok vagyunk, mert grófok is vannak a függetlenségi pártban.
Hát
nagyon nagy a harmónia csakugyan. Nagy az egyformaság abban, hogy mindenki -
mást akar. És hogy lehetõleg mást is mond, amit akar. The servant of posterity
itt mindenki. Senkinek sem kell a jelen. A koalíciós fõuraknak pláne csak a
régmúlt kell. Egyébként is a koalícióban dühöng legjobban a harmónia. Egy udvarias
látogatástól libabõrös borzongás fogja el õket. Egymást akarják kijátszani s
együtt akarnak maradni. Félnek egymástól s görcsösen karolják át egymást.
Közben újságágyúikkal átlõdöznek egymásra. Zoltánék büszkén hirdetik, hogy õk
még mindig zoltánok. Nincs csomó, melyet egy karddal akarnának átvágni. A
mágnásorrok parfümös zsebkendõkkel védekeznek a bagariaszag ellen. A bagariások
köpködik a markukat s várnak. Hát ugyanilyen a harmónia ebben az egész
szerencsétlen országban.
Elégedetlen
és nyugtalan mindenki. Bomlik minden és bomlik itt - mindenki.
De
micsoda vakmerõség 1848-hoz hasonlítani ezt a Bábelt? Kik akarják itt a népet
fölszabadítani? És kik ellen kell e fura összeolvadás? Amirõl az 1848-cal
példálózók beszélnek, arról az ország nem beszél.
Ez
õrült zûrzavarban csak egy bizonyos: itt megszületni óhajt a modern, az európai
Magyarország. És ami kérdés: sikerül-e a gonosz bábák terve? Az a terv, hogy ez
az új Magyarország ne születhessék meg.
Oh
dehogy is van itt harmónia. Dehogy is állnak itt úgy a dolgok, mint 1848-ban.
Akkor egy ország nemzet akart lenni a nép által. Most egy nagy fölszakadozott
kráteren táncolnak azok, akik nem ismerik a természet törvényeit, de csak a
maguk céljait.
Kivándorolnak,
eszeveszettül dulakodnak vagy éhenhalnak itt az emberek. A nagy harmónia ez.
Errõl énekel Holló Lajos. Az itt a harmónia, hogy Lovag Dindár Tivadar éppen
úgy kivágyik e szerencsétlen országból, mint Bence Kovács Mózes. Lovag Dindár
Tivadar éppen úgy nem tud itt megélni, mint Bence Kovács Mózes. Itt csak a
koalíciós nagyurak élhetnek. Hiszen éppen azt célozza a Holló Lajos nagy
harmóniája, hogy ezek és csak ezek élhessenek itt meg.
Budapesti Napló
1905. november 16.
(A.)
|