33. SOLNESS ÉPÍTÕMESTER

Szeretjük a modern magyar fiataloknak Thália-társaságát. Lehet, hogy egyelõre csak kíváncsiakat hódítanak és képzelõdõket. De nagy dolog már az is, hogy hódítanak. Híveket vagy ál-híveket (mindegy) a modern érzések irodalmi szószólóinak s a modern színjátszásnak. Mi bizonyisten megindult szívvel halgattuk ma délután a Folies Caprice-ban (igen: a Folies Caprice-ban!) - Ibsent. Oh nagy dolog ez: Bygmester Solness Budapesten, a Folies Caprice-ban, szép és megértést mutató közönség elõtt. Nem mondjuk, hogy nagyszerû színpadi magya­rázatot kaptunk. De éreztük a színpadon állandóan az Ibsen nyomában járó intellektusnak és érzésnek jeleit. E fölséges szimbólum, e nagyszerûen bús parabola s ködösen ragyogó váteszi alkotás, sok hiányú elõadásában is elragadott minket. Mert ezerszer mondjuk ezer ádáz kritikus ellen: színpadot követel Ibsen. És más színészeket, mint az olcsó komédiás-színészek. A Thália truppja Ibsennel szemben még csak a szent - szándéknál tart. De talán nemsokára Ibsennel is megbirkózik. Van egy színésznõje a truppnak: Forgács Rózsi. A becsületes, igazi színésznek olyan új, becsületes, igaz hangjait hallatta ma néha Hilda szerepében, milyeneket még nem hallottunk magyar színésznõtõl. Fiatal és forratlan leány, de nagyszerû ígéretek adója. A többiek, no a többiek messze járnak még Bygmester Solness magasságától, Dobi Ferenc ambícióját dicsérjük s Verõ Margit, Doktor János és Vámos ügyességét. Déry Gizella kõszínházian gyönge, és Sándor József majdnem agyonverte a délutánt. Egyébként hála és dicséret a Thália-társaság nyugtalan és elõkelõ lelkének, oktatójának: dr. Hevesi Sándornak. Nagy erjedés van a magyar társadalomban. Irodalomban és színészetben is. Õ neki szerep jutott a magyar színpad fölfrissítésében. Köszönjük neki a mai délutánt. És szerencsét kívánunk neki a - következõkhöz.

Budapesti Napló 1905. november 20.