37. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Bronz vagy kenyér?

Bálványainkat nagyon össze fogja taposni ez a humanista század. Úgy szélnek fújja majd a mi avas fölfogásainkat, mintha sohasem lettek volna. A klasszikus civilizáció helyébe egészen biztosan új civilizációt léptet az emberiség. Az emberiség kegyetlen és bölcs elhatározással kezdi elrugdalni magától a múltat és a múltnak mindenfajta kultuszát.

Mely társadalom járna persze elõl a legnagyszerûbb forradalomban? A dicsõséges, a forradalmi Franciaország társadalma.

Íme egy bizonyság a sok közül: egyre nagyobb Franciaországban a statuafóbia. Nincs szükség elmúlt emberek szobraira, míg az életnek hiányai vannak. Kenyér kell és nem bronz. A francia növendékek most például Jules Verne szobrára gyûjtenek. A sajtóban pedig egyre többen szólalnak föl publicisták, gondolkozók, hogy addig, míg vannak élõ emberek, kiknek elég kenyerük nincs, vétek halott emberek szobraira pazarolni a pénzt. Ha dicsõk voltak a halottak, élnek a mûveikben. Amit az emberiségnek adtak, azzal tartoztak. Ez a humanista hiszekegy, és a humanista írók figyelmeztetik a francia ifjúságot a Hilda-hajó áldozatainak elárvult családjaira. Asszonyok és gyermekek éheznek. És ezek a gyermekek sohasem tudhatják meg, hogy ki volt Jules Verne, ha éhenveszni hagyják õket. Pedig õ nekik is joguk van gyönyör­ködni a Jules Verne munkáiban. Tehát kenyér kell és nem bronz…

II.

A külföld véleménye

Van még a vérünkben valami az inszurrekciós magyarok vérébõl. Hiúságunkat ugyan bántja, hogy a külsõ nációk nem istenítenek bennünket. De hamar megvigasztalhatjuk magunkat néhány büszke vállrázással. Hát ez elég rosszul van, hogy így van. Arisztokrata példánk van rá, mivel arisztokrata náció vagyunk. Egy francia revûben pár hét óta a külföld gondolkozóitól vélemények érkeznek Németországról s a német race-ról. A Budapesti Napló referált már több ízben az érdekes ankétról. És mi történik? A német császár trónbeszédet mond, s fölpana­szolja, hogy elõítéleteket terjesztenek mostanában Németország ellen, félreismerik a német szellemet s félreértik a német törekvéseket. A német császár fölszisszen egy heti újság ankétjére. A német tudósok, írók, politikusok pedig komoly tornába szállnak a külföldi közvélemény becsüléséért. A német náció remeg a külföld véleményétõl. Mi, hõsi náció, tehát legalább tartsunk tõle egy kicsit.

III.

Egy kis kártérítés

A Drucher és Morris-cég eljátszotta a tõzsdén a pénzét egy huszonegy éves, könnyelmû örökösnek. Clarkson Sámuel harmincezer font sterlinget és egy nagy sörgyárat örökölt Londonban. Bankárja, a Drucher és Morris-cég a tõzsdére vitte a fiút, s egy év alatt Clarkson Sámuel olyan szegény lett, mint a templom egere. Ügyvédje tanácsára bepörölte a bankár­céget. Tizenhétezer font kártérítésre ítélte az angol bíróság a céget, ami szinte négyszázezer korona. Angolországban még nagykorú ifjú ember pénze sem lehet élelmesek lakomája. Az angol bíróság minden fiának anyagi érdekét is meg tudja védeni. Pedig lehet, hogy a Drucher és Morris-cég a legbecsületesebben dolgozott. A törvény is mellette van. De a fránya angol bíró a józan észt és társadalmi lelkiismeretet legalább is becsüli annyira, mint a törvényt.

Budapesti Napló 1905. november 29.

Pont