|
- Bemutató
előadás a Nemzeti Színházban -
1.
Marcel Prévost-nak igaza van, ha üdvözli az új ifjúságot. A régibb ifjúság
betegesen intellektuális volt. Pár decennium elõtt hangulat-ifjak domináltak
Franciaországban. Belsõ és bensõ életet élõk. Sokat tanulók, meditálók,
vers-kedvelõk, mániákusok. Ma más világ van már. A francia ifjak labdát rúgnak
és olyan egészséges lelkûek, mintha mind kocsisok volnának. És Marcel Prevost
joggal örülhet e nagy változásnak. De volt-e már ifjú, magyar generáció, mely
túlságosan értelmi vagy érzelmi életet élt? Nem animálisan, de emberien
érzelmit és komplexet? A meditáló emberek olyan sok bajt okoztak volna már
Magyarországon? Túlságosan szeretik itt a versírókat és filozófusokat?
Bizonyisten, nem értjük Ferenczy Ferencet. A magyar társadalmat sem a gondolat,
sem a túlságosan intenzív érzés nem fojtogatja. Miért kellett neki úgynevezett
iránydarabot írni az eseményes és gondolatos lelki élet ellen?
2.
Dános László utálja az egészséges és felületes világot. Az érzések mániákusa õ.
Egy szittya Nietzsche-ember. Fõképpen a szerelemben. A vagy-vagy embere. A
szerelem vagy legyen vagy ne legyen. Éltessen vagy öljön. De nagy és egész
legyen. Ez a viharember viszi a darabot. Tarka és zajos utakon. Õ nagy érzést
kíván és csak nagy érzést. Mániája nagyon veszedelmes. Dános miatt pusztulnak,
hullnak a lelkek. A nagy érzés nevében mindenkit örvénybe taszít Dános. A
kínálkozó boldogságot legszívesebben. Majdnem mindenki meghal a színpadon. De a
súgó, aki életben marad, ha nem rettegne úgy az ügyelõtõl, megmagyarázhatná a
közönségnek a morált:
-
Lelki szélcsöndben kell élni. Nem szabad sokat várni. Sem magunktól, sem
másoktól. A premiereknek is csak így van sikerük.
3.
Az iránydarabokhoz már hozzászokott a szegény publikum. Máshol, Nyugaton egy
iránydarabban sok minden feledteti a tendenciát. Elõkelõ tónus, vonatkozások,
esprit, pompás dialógok, artisztikus csalétkek. Ferenczy Ferenc ügyes ember.
Magyar eszközökkel dolgozik. Egy kis filoszemitizmus, egy kis terézvárosi
filozófia, dzsentri-cécó, haldoklás cselló mellett, szellemidézõ-szeánsz, a
Vígszínház német darabjainak már bevált fogásai s Brieux-szokások. Egészen jól
számított. Kissé zavaros az, amit s ahogy beszél hozzánk a színpadról. De ügyes
ember, s az epizódok átsegítik a folyón, melyet megárasztani tudott, de
meghidalni nem.
4.
Kiket dicsérjünk a színészek közül? Ál-érzésû s ál-igazságú darabban a dicséret
- szinte gyalázás. Persze érzelmes, szép, zengõ és tetszõ volt P. Márkus Emma.
Megint belegázolt egy csomó nõi szívbe az elõkelõ és szép öreg Császár. Ám
sokan észrevették, hogy Odry, Dezsõ, Pethes s a többi újak is játszanak. A
színpad régen nem volt olyan népes, mint ma. Ferenczy Ferencnek sok emberre van
szüksége. Érdekes és szép közönség. A legjobban megcsinált elsõ felvonás után
kevés volt a taps és kihívás. Annál több a negyedik után. Itt fene megható
dolgok történnek. Általában pedig miért ne jegyeznõk le a legteljesebb
valóságot: ez kell a Nemzeti Színháznak.
Budapesti Napló
1905. december 3.
Dyb
|