|
I.
Gibraltár és egy társaság
Alfonz
király az angol királyi családba házasodik bele. Tudvalevõen Battenberg Eugénia
hercegnõ a menyasszonya. A derék hidalgók gyönyörût álmodtak evvel
kapcsolatban. Azt álmodták, hogy Angolország nászajándékul többek között
Gibraltárt is adja majd Eugéniával. Spanyolországban még tudnak szépeket
álmodni az emberek. Azonban váratlanul hamar jött a kiábrándulás. Alfonz király
azt üzente Londonba, hogy szeretné háztûznézõben fogadni Eugéniát. Meg is
jelölte a helyet, hogy hol: Gibraltár mellett. Mire is jött az üzenet
Londonból, hogy szó sincs róla. Gibraltárhoz közel még a díszcsapatait sem
engedik a spanyol hadseregnek. Miért ne találkozhatnának Alfonz és Eugénia
például a Riviérán? Úgy a sorok között az is olvasható volt az üzenetben, hogy
kár a politikát belekavarni a nászügyekbe. Angliában az üzlet az elsõ. Elsõ az
üzlet, azután jön a szerelem, vagy jelen esetben: házasság. Eugéniákat szívesen
szállít alkalomadtán mindig a spanyol királyi családnak Anglia. De üzleti
szívességeket puffra nem csinál. Pláne Gibraltárt egész szép Hispániáért nem
adja oda Anglia.
II.
Vilmos - a soffõr
Hát
most már soffõr is a császár. Hatalmas automobilt készíttetett magának.
Százhúsz kilométerre készül vele óránként és van hozzá egy projektora, mely
kétszáz méterre jól világít. Akad talán a Simplicissimusnak egy elmés
rajzolója. Nagyszerû téma volna az. Lerajzolni az emberi haladás országútját.
Fölfelé törtet minden nemes emberi erõ. Tudás, mechanika, morál, mûvészet. És
jön velük szembe lefelé száguldó automobiljával a császár. A lámpája -
hátrafelé szórja fényét. És látja az ember, hogy mi mindent gázol agyon az
emberi haladás útján egy ilyen felséges, cézáromániás - soffõr.
III.
Réjane asszony gyermekei
Már
majdnem nagy leány és már majdnem fölnõtt legény. És olvassák az újságokban,
hogy az édesapjuk hány házasságtörést tud a mamára bizonyítani. De azt is
megtudják, hogy a papa sem volt jobb a Deákné vásznánál. Ez nem fog ártani a
mamának sem, a papának sem. A házasság intézményének sem. Végre Párizsban már
nem is megbocsátók az emberek, hanem egyszerûen imádják az ilyen dolgokat. De a
leány és a fiú, szegények… Nem szeretnék édesanyámnak egy nagyon híres
mûvésznõt. És nem kívánnék senkinek sem. Végre is és Strindberg szerint is az
apa nem biztos. De az már mégis kellemetlen, ha egy válópör tíz-tizenöt
valószínû apát dob az ember elé, hogy tessék belõlük válogatni!
Budapesti Napló
1905. december 17.
Pont
|