|
A Budapesti Napló
eredeti tárcája
-
Bemutató elõadás a Nemzeti Színházban -
Bajos
beszélni a Gárdonyi Géza fejével. Nagyon megvet õ bennünket, urbánus embereket.
Én csak azon csodálkozom, miért hozza mégis mihozzánk a darabjait. Aztán
irodalmi bíróságaink ítéltek már. Gárdonyi Géza kiváló és elõkelõ író. Minél
rosszabbak az írásai, annál kiválóbb és elõkelõbb lesz. És õ már néhány év óta
lázasan licitál e tekintetben önmagára.
Fanatikus
ember, s ez nekünk szerencsénk. Mert hiába fohászkodnánk hozzá. Nem hinné el
úgyse nekünk, hogy nem haragszunk reá. Bárcsak az volna õ, aminek megtették:
eredeti és nagy magyar író. Ellenben szó sincs róla. Õ jó gazdálkodó.
Agrárországban az író zseninek talán ilyennek is illik lennie. Én magam mindig
úgy képzelem el Gárdonyit, mint azt a vidéki rokonomat, ki a vásárcsarnoknak
szállít zöldséget és miegymást. Néha nagyon silányak a paradicsomai. De merné
csak valaki becsmérelni õket. Hogy az én urambátyám paradicsomait azon a
tudatlan Budapesten merjék megbírálni?
Író
- erején fölül. Ezt mi már sokan és régen valljuk Gárdonyiról. Hogy érdekes és
értékes író a maga kis zugában? Ezt viszont szintén valljuk. De mivel nálunk
nincs kifejlett irodalmi közizlés, nincs kritika, sõt irodalomi érdeklõdés
sincs: Gárdonyi rászabadult olyan területekre, ahol kalandozni csak
nagyobbaknak szabad. Flaubert-puskája már megveti a verebet és a pintyet. Rásül
a túzokra, a sasra, a struccra. Bizonyosan vadászgat is Eger tájékán Gárdonyi.
Ezért élünk ilyen nem egészen ízléses hasonlattal.
Tudja-e
Gárdonyi, hogy õt a franciáknál is megbecsülnék? Nagyon megbecsülnék.
Parasztosságát, naiv kedvét, jámbor szeszélyeit, egyszerû és friss stílusát
igazán szeretnék. De a kritika odakötné õt a falusi tanítónõkhöz, a Göre
Gáborokhoz, a falusi lurkókhoz, az egyszerû Márikhoz. Nálunk ez másképpen
mehet. Gárdonyinak szabad elvonatkoznia a lebecsült modern élettõl, s emellett
a modern élet orákulumának vallania magát? Kinek nem tilos föld a gondolatok
országa? Gárdonyi Gézának. Ki ír pszichológiai regényt? Gárdonyi Géza. Ki gázol
bele a históriába akár háromezer évnyi távolságig? Gárdonyi Géza. Mindent mer,
mert minálunk csak cégér kell. Õ pedig ügyesen és korán megszerezte a cégért.
Ezekután
pedig Gárdonyi Géza legújabb darabjáról kevés az írnivalónk. Színpadra tette (õ
írja így) egyik regényét. A láthatatlan embert. A regénybõl a kedvességek sem
hiányoznak. Primordiális mûvészi értékek bõven vannak a regényben. A darabban
ellenben gyéren. A kedves és rusztikus bájú Gárdonyi a mai darabban amolyan
falusi titán.
Zéta
a Gárdonyi új darabjának a címe. Egy görög libertinusnak õ históriája. És a
hunnus életet akarja benne talán rajzolni Gárdonyi. Attila udvarát s népét.
Furcsa, valószínûtlen, komikus ez a rajz legnagyobb részében.
Vagy
mást akar Gárdonyi? A miliõ mellékes? Hát mi sem embereket, sem szenvedélyeket,
ilyen nagy mélységbõl fülkutatásra méltókat nem igen vettünk észre a darabban.
Kínálkozott a bizánci kultúrvilág s a hunnus barbárság mérkõzése. Nem csinálta
meg ezt sem Gárdonyi. Élelmesen csak a színpad olcsóságában bízott, a mai
nacionalizmussal terhes levegõben, a díszletekben, a cifra képekben, a
tirádákban és a rusztikus ötletekben. Talán ezért is kívánta, hogy vasárnap
kerüljön bemutatóra a darab.
Aki
csak él a Nemzeti Színházban, játszott. Emeljük ki a jelesebb buzgólkodók közül
Pethest, Rózsahegyit, D. Ligeti Juliskát. Bántani pedig senkit sem bántunk.
Három fölvonás és hét kép a darab. Nagy közönség volt kíváncsi rá. A kihívások
nem maradtak el.
Budapesti Napló
1905. december 18.
Dyb
|