|
Gelper és Messing
Gelper
és Messing két szegény ördög voltak. Lille-ben éltek békességben nagy
családjukkal. Lelküket nem borzolta föl soha nyugtalan vágyakozások szele. És
egyszer mégis vettek egy sorsjegyet. Valami történhetett velük. Valami, amit
nem sikerült eddig még kideríteni. Mert az ilyen Gelper és Messing nem ok
nélkül és egyszerre éhezik vagyonra. Valami találkájuk lehetett a kacér
jómóddal, kedvük szottyant a gazdagsághoz, és sorsjegyet vettek. Ugyanabból a
sorsjegybõl vettek, mely nemrégiben egy sedani kantinosnõnek egy milliót
hozott. A francia újságírók sorsjátéka révén. És Gelper és Messing szintén
megnyerték a milliót. A fene érti a Sorsot. No hát most Gelpert és Messinget tette
úrrá.
Mi,
szegény ördögök, úgy képzeljük, hogy a pénz nem minden. Evvel vigasztaljuk s
maszlagoljuk az életet. A fizikai jólérzést, a mûvészetet és a gondolatot
magasztaljuk föl. Hogy könnyebben elviseljük azt a pénzt, amely - nincs. Máskor
meg úgy képzeljük, hogy bajos dolog is volna hirtelen beleszokni abba, hogy az
ember milliomos.
Gelper
és Messing ezt is megcáfolják. A két bárgyú és koldus ember olyan úr lett máról
holnapra, hogy csoda.
Megvásárolták
a maguk kis hoteljét a bulvár Victor Hugón. És elõkelõen bezárkóznak.
Az
újságírók pedig hiába csöngetnek a palais Gelper-Messing kapuján. A híres
emberekkel nem lehet beszélni. Nagynehezen egy újságíró bejuthatott hozzájuk.
Az
elõkelõ família méltatlankodva beszélt a sajtóról. Úgy találják, hogy az újságírók
igen tolakodó emberek. Nem azért, mert egy millióval tolakodtak be az õ lille-i
nyomorukba. Hanem azért, mert õket, elõkelõ urakat, a nyilvánosság kellemetlen
hidegével borzongatják.
Elõkelõ
úr milyen könnyen is lehet az ember. Csak valamivel könnyebben kerülne hozzá a
szükséges millió is. Nem kell századokon át finomodni ahhoz, hogy valaki úr
legyen. Az egész átöröklésteoria ily úri értelemben szamárság.
Gelper
és Messing igazi urak már, mert a sajtó ellen lázongnak. Semmit sem kell
átörökölni. A pénz hozza magával az összes finom kvalitásokat. Élén e
kvalitásoknak az elõkelõ bárgyúságot.
Budapesti Napló
1905. december 23.
Lellei
|