|
I.
Románok Rodostója
Hogy
harminc év után hetven román hadifogolyra bukkantak Törökországban: ez a hír
jön Bukarestbõl. Drinápolyban tartják a muzulmánok a román hõsöket. Csak aztán
akadjon ember, aki ezt elhiggye. Forró fantáziájuk van az ifjú népeknek.
Románia pláne nevezetes arról, hogy hajlandó képzeletben az egész históriát
végigölni Traján császártól máig, sõt tovább, ha kell. Most íme Rodostó kell a
románoknak. És kigondolnak egy olyan balladát, mint a Szilágyi és Hajmási
históriája. Hát lehetséges, hogy harminc évig Európában, nem is nagyon
titokban, egy sereg román hõst tarthasson jogtalan fogságban egy másik ország?
Nagy fantáziájú nép Románia népe, s mûvészethajlamú Bukarestben sem hiszik
bizonyára ezt a mesét, de hirdetik, mert regényes és szép.
II.
Merelli úr
A
szép Merelli asszony nagyon termékeny írónõ. Mióta Galley-val együtt
visszahozták õket Brazíliából, talán már a harmadik könyvet írja. A
veszedelmes, szépasszony a Saint Lazare-fogházban fedezte föl önmagában a
poétát. Nem is tudna annyit írni, amennyire kiadó nem akadna. És Merelli
asszony ír is szaporán. Párizsban pedig Anatole France mûveit sem várják
éhesebben. Sõt többet mondunk: a Villy gyönyörû disznóságait sem. Nyílván tehát
nyer e könyvekkel az irodalom, amibõl én le mernék egy konzekvenciát vonni. Az
ilyen nõket, mint Merelli, állandóan a Saint Lazare-féle intézetekben kellene tartani.
Mennyi haszna volna ebbõl - az irodalomnak.
III.
Bécsi példa
Bécsi
példa ismét és jeles. A postatakarékpénztár eseménye. Írtak magyarul is róla
ezerféleképpen. Csak egy kis analógia jutott kevés ember eszébe. Hogy a
meggyötrött, intelligens emberek is - munkások. Talán õk maguk sem hajlandók
ezt beismerni. Holott ha némely gyár kifosztottjai fehér rabszolgák, százszor
fehér rabszolgák az agymunka némely bérbeadói. De szervezkedésre nem gondolnak.
Brr, annak proletárszaga van. Azt átengedik a munkásoknak. És a munkások
csinálják is. A gyárakban, munkás-telepeken nemsokára emberség fog uralkodni.
Összeroskadni csak állami és más bürókban fognak egy kis kenyérért az emberek.
Mert ezek csak nem szervezkedhetnek, mint a kávéslegények. Pusztulni azonban esetleg
sokkal kegyetlenebbül pusztulhatnak el.
Budapesti Napló
1906. január 10.
Pont
|