|
(Tunisz
kék egérõl lezuhog a nap forró zuhataga. A századot nagy útra küldötte a
parancsnok. A tuniszi idegen légió páriái voltak e csapatban. Csupa kínra,
gyötrõdésre és büntetésre jelöltek. A vad Szuma csapatait várták éppen.
Kiküldték kémkedésre a magyar Papot és az olasz Tonellit. Már három napja nem
aludtak. Éhesek voltak s a Nap kegyetlenkedett. Víz sem volt a közelben, s
minden pillanatban legyilkolhatták õket Szuma emberei.)
Pap: Csak egy kicsit lennél erõsebb.
Akire egy otthon vár, annak tûrni kell. Ha én is hazamehetnék, én is erõsebb
volnék. Te mondod, hogy most már akar téged az a leány. Miért mennél haza
nyomorékként?
Tonelli: Engem nem vár az a leány. Én
csak menekülni akarok ebbõl a pokolból. Oh, rettenetes pokol ez. Rossz már a
tüdõm s én nem bírom tovább. És csak egyszer szeretném még látni azt a leányt,
aki ideûzött.
Pap: Pajtás, jó fiú, én nem jöttem ide
érzékeny országból. Az én hazámban megszületett embernek minden rosszra el kell
készülnie. Engem is lumppá, gazemberré tettek ott. De vadállat nem tudok lenni.
Nem tudom megtenni, amit kérsz.
Tonelli: Az édesanyád emlékére kérlek.
Másként innen nem menekülhetek. Elég nekem a félszemem is, hogy azt a leányt
mégegyszer lássam. Az édesanyád emlékére kérlek: szúrd ki.
Pap: Nézd, két szemmel még itt is olyan
szép a világ. Nézd: milyen kék az ég. Milyen színek cikkáznak a sivatagon.
Hátha megszabadulhatsz innen épen is.
Tonelli: Beteg vagyok és látni akarom
azt a leányt.
Pap: Dõlj magad a szuronyodba. Istenem,
istenem, inkább fogom majd a fejedet.
Tonelli: Fogd a szuronyt, s akard.
Imádkozom hozzád: ments meg.
(Tunisz
ege gyilkosan mosolyog, s Pap kiszúrja a bajtársa egyik szemét. Tonelli sikolt.
Aztán valamitõl megrettennek. Mintha Szuma emberei közelednének. Rohanásba
fognak. A félszemû béna csupa vér. Beérkeznek a századhoz. Ismerik már ezt a
fajtát, mely a halál helyett légióba áll. Tonelli tovább is itt marad. Papot
pedig hathónapi börtönre ítélik.)
Budapesti Napló
1906. január 11.
Lellei
|