|
Szerelmes
asszonyi rigolyákról Erdõs Renée mert dalolni elõször és magyarul. Szeretem ezt
az úgynevezett magyar Szapphót, s fáj nekem, hogy nem egy nagy irodalom leánya.
Új verseskönyve (Új versek. Kleopatra.) csak növeli az én fájdalmamat, s
már-már elsiratom a poéták közül Erdõs Renée-t. Ez az asszony vagy leány (én
nem tudom: ki õ személyében) egy szerencsétlen, egy húrú s egy szenvedélyû
dryád. Gazdag és becézett irodalomban okvetlenül megbecsülnék az õ kétségbeesett,
szomjas, szerelmes, szilaj jajveszékelését. Nálunk õ kénytelen egész és minden
húrú poétaként jelentkezni. Szépséges, szárnyas és bõséges szavakba takarózik.
Õ maga is nyilván szinte megfagy a hidegtõl. A szavak szállnak, röpülnek. s az
érzések összezsugorodva leszállongnak, mint a márciusi hópelyhek. El is
olvadnak mindjárt. Kívánjuk Erdõs Renée-nek, hogy tudja levetni asszonyiságát?
Akkor talán egy poéta halna meg, aki mégis csak poéta. Révedezõ, kínlódó és
fogoly, de új és érdekes poéta. Hogy fogoly õ, érzi maga is. A magasságok útját
sorvadozva kívánja, s neki talán már a legúnottabb az örökös turbékolás. Végre
is az asszony-ego Annie Vivantiban sem kicsi, de az Élet nagyobb mindennél.
Annie Vivanti meg tudta érezni s csókolni ezt a nagy életet. Ne tudná a mi,
talán Annie Vivantinál is erõsebb Annie Vivantink? Nem kívánjuk, hogy az
effeminált férfiak idejében Erdõs Renée - férfiú legyen. Szerelmes érzéseinek
kérlelhetetlenségében úgyis túlontúl férfias õ. De dobjon el sokat a szép
szavakból, s vegyen fel egy keveset más érzésekbõl is, mint a hím után való
vágyódás. Bizonyisten nem érdemli meg a mi géniuszunk ezt a sok verset, s
bizonyisten olyan sok ezer érzéki,
kéjes, nagy érzés van, melyhez a partner nem kell és nem hiányzik. Lopja meg a
maga leányos hangulatait, intellektusának elálmodozásait: meglássa, hogy többen
s a valakik közül valók fogják legjobban szeretni.
Budapesti Napló
1906. január 21.
(A.)
|