|
Ötszázoldalas,
hatalmas kötetben Goethe költeményeinek magyar fordítását ajándékozza a magyar
irodalomnak Dóczi Lajos. Elõszó helyett írott jegyzetében bejelenti, hogy
fordítói pályájának végén áll. Három évnek nagy munkáját szánta e könyvre, s
nagyon kellett éreznie s értenie Dóczinak e kis Goethe-versét:
Csak a való nyomán
Törni a szép után.
Én is rátértem ám
Erre az útra…
S rászokva megbarátkozám
Új gyönyörökkel,
De teljes korra jutva
Hiába - csak a görög kell.
Dóczi,
a poéta is, hát visszatér a göröghöz s Goethéhez. Természetes, hogy nem Goethe
összes verseit nyújtja nekünk. De nagy ízléssel mind összeszedte s „új életre
keltette” mind a verseket, melyeket az irodalom számontart. Nyolcezer verssor muzsikál hozzánk e
könyvbõl, mely sok hibája mellett is különb minden eddigvaló
Goethe-fordításnál, több is és nagyobb is. Fordító mûvészete Dóczi Lajosnak
diadalt ül Goethe verseivel. De a fordító Dóczi régi hibái is diadalt ülnek.
Nagy formatalentuma, túlzott hûség-mániája s gazdag rímfaragása vajmi sokszor
letörlik az eredeti vers minden szépségét. Õ, aki a Schweizer Liedbõl nyugodtan
csinál Tót leány dalát, retteg egy rímjátékot meg nem csinálni, ha hol Goethe
cselekszi. És ha a német Zeusz érzései nagyon kristályosak is, csak lerajzolni
õket nem lehet. Dóczi pedig nagyon sokszor mindent otthagy az érzés, a hangulat
melegségébõl a - Goethe verseiben. A kis magyartalanságokat megbocsátjuk, a
meg-megbicsakló nyelvérzék hibáit is. Mert ez a könyv mégis nagy és lelkes
munka. Poétának és az európai irodalmakon nevelkedett ízlésû embernek könyve.
És még mindig olyan fordító munka, amilyen nekünk sok - hiányzik. Könyvét dr.
Voinovich Gézáné Szalay Gizella úrnõnek ajánlotta Dóczi. Lampel R.
könyvkereskedése adta ki, s tizedik kötete Dóczi Lajos munkáinak.
Budapesti Napló
1906. január 28.
(A.)
|