79. PIKLER GYULA

Pikler Gyulát megint piacra ráncigálják ki elmélkedéseinek csöndes és szép világából. A politikai szenvedély nem kímél nálunk semmiféle érdemet. Most például Tóth Béla jóvoltából kapta meg a maga új Pikler-ügyét a magyar nyilvánosság. Kíméletlen, dühödt támadást intézett Pikler Gyula s a magyar szociológusok ellen az Esti Levelek írója. Ugyanaz a Tóth Béla, ki egykoron ugyanazt a Pikler Gyulát a legnagyobb gondolkodónak nevezte, kit õ eladdig eleven szemeivel láthatott.

Tóth Béla írása elárulja, hogy Pikler mûveit nem ismeri. Bokor József tanárnak egy felületes és ellenséges kritikája elég volt arra, hogy õ lepocskondiázza egy tudós élet minden eredményét. Egy jeles magyar író odaadja magát azok eszközéül, kik Piklerben a tudományos haladás emberét gyûlölik. Tóth Béla támadásával szemben Pikler tanár a következõ nyilatkozat közlésére kért föl bennünket:

Nyilatkozat

Tóth Béla abból az alkalomból, hogy Bokor József a Magyar Filozófiai Társaságban szociológiai tanításaimat „naturalisztikus államregénybe valóknak” mondotta, a Pesti Hirlap tegnapi számában az összes modern magyar szociológusokat és élükön engemet ábrándozóknak, smokkoknak és sehonnaiaknak nevez. E kedves minõsítésre van szerencsém tisztelettel a következõket válaszolni:

Mikor Bismarck nyomorult beteg testére elõször kért segítséget dr. Schweningertõl, ez alaposan kikérdezte õt érzései, szokásai, apró mértéktelenségei felõl. A beteg nagyúr, akinek addig, úgy látszik, csak gyáva orvosai voltak, türelmetlenül rárivallt a doktorra, hogy ne kérdezzen annyit. A doktor nyugodtan felelt: „Ha kegyelmességed olyan orvost óhajt, aki nem kérdez, hívasson baromorvost, az nem kérdezi ki a betegeit.”

Én is nyugodtan felelem Tóth Bélának és azoknak, akik vele egy nézeten vannak, még ha milliók is: Ha kegyetek csupán oly szociológusok tanításain kívánnak épülni, akiknek meggyõzõdései megegyeznek az uralkodó meggyõzõdésekkel, mondassák ki egyszerûen törvényben, hogy csak szamár foglalkozhatik szociológiával. A szamár, a filozófusok közt is, mindig hû kifejezõje kora szellemének.

Ám ha Tóth Béla azt meri állítani, hogy tanításaim olyan módon térnek el az uralkodó meggyõzõdésektõl, hogy bennük az a képtelen hülyeség foglaltatnék, hogy nincs haza, nemzet, nyelv, továbbá az a gyalázatos útmutatás, hogy ergo légy svarcgelb, bécsi, német: úgy ezt mint teljesen alaptalan rámfogást visszautasítom s hivatkozom arra, hogy éppen szóbanforgó A jog keletkezésérõl és fejlõdésérõl címû könyvem elsõ kiadásának 241. és 242., második kiadásának 249. és 250. lapjain mind ennek homlokegyenest ellenkezõje foglaltatik. Bátor vagyok megkérdezni Tóth Bélát: olvasta-e ezt a könyvet, amelyrõl ír.

Pikler Gyula

A Tóth Béla támadása méltán keseríthet el minden józan, mûvelt magyar embert. Micsoda anarchia van itt a lelkekben, ahol egy Pikler Gyulát állandóan védelmezni kell. Majdnem páratlan apostola a gondolkozásnak Pikler Gyula, aki örökösen figyelmezteti a köréje csoportosult fiatal gárdát, hogy elvonulva s mindig gondolkozva kell az igazságot keresni. Munkáival becsületet szerez mindenütt a magyar névnek és észnek. És Tóth Béla, egy magyar író, vaktában nekiront a magyar tudósnak, hogy megbélyegezni próbálja a magyar publikum elõtt, és lesehonnaizza csak azért, mert progresszív tudományossága nagyon gyanús a mai idõkben, mikor nemzeti színben pompázik a reakció, a tudománygyûlölet is. Mégis csak rettenetes állapot ez. Mégis csak rettenetes dolog, hogy van egy igazi tudósunk, aki szabad prédája minden üres szájnak és tollnak. Valósággal üldözõ harc már ez, mely ismét pellengérre állíthat bennünket a külföld elõtt, s mely szomorú kétségekkel tölt el bennünket kulturális fejlõdésünk jövõje iránt.

A Pikler-ügyrõl a Magyar Hírlapban Ignotus ír cikket. E cikkbõl idézzük a következõ érdekes, ismertetõ passzust:

A mai kiváló angol bölcselkedõk, a londoni University-Collegen tanárkodó s cambridge-i és oxfordi brittek a saját britt filozófiájuk továbbvivõjét, a Mill tökéletesítõjét látják Piklerben. Magyarnak pedig bizonyára elég magyar s elég józan elme Posch Jenõ is, kinek nevezetes idõelméleti munkáját a mi bizonyára nem ábrándozó Akadémiánk adta ki, s külföldi folyóirat roppant elismerés közepette közölte is. Nos, ez a Posch a legnagyobb magasztalással emlékszik meg Pikler ugyanazon könyvérõl, melyet Bokor tanár úr utópiának és Tóth Béla svarcgelbségek bár vétlen szerzõjének bélyegez. Ha magyar orvos tanúsága kell: itt van Ranschburg Pál, igen kitûnõ és elismert tudós és idegorvos, aki Piklernek Schaechtertõl annyira lenézett pszihofiziológiai alapgondolatait kísérletekkel tudja igazolni, s errõl elõadást is készül tartani. Egyik vagy másik ilyen alapgondolatát a magáévá teszi, vagy elismeréssel ír elméletérõl Jodl, a bécsi egyetem híres filozófiai tanárja, Storch, a boroszlói egyetem diquense, Pauly müncheni egyetemi tanár. Egy szakbeli Zeitschrift bírálója a Pikler elméletét különben elvetõ bírálatában Piklert mégis, véletlenül éppen a Tóth Béla gúnyos szavaival „nagyságos elmének” nevezi (gewaltige Geisteskraft), csodálatos és eredeti módon éles észnek. S nemcsak Magyarországon van „iskolája” Piklernek, hanem Olaszországban is követi egész csoport. Vailati, ki a torinói egyetemen mechanikát tanít, számos munkájában magasztalja, Pafini a tavalyi római nemzetközi pszichológiai kongresszuson mint Berkeley alapgondolatának mélységes továbbfejlesztõjét mutatja be Piklert. Az úgynevezett pragmatikai olasz filozófus-iskola folyóirata, a Leonardo most hirdet egy legközelebbi számában megjelenendõ cikket: Occamtól Piklerig. Egy olasz tudós ily címû füzetet tett közzé: A totemizmus eredete Pikler Gyula szerint, ebben saját vizsgálódásaival támogatja a Pikler ebbeli elméletét, melyet egy amerikai szakbéli újság is éles elméjûnek mond. Ez tán haszna a magyarságnak, ez is tán dicsõsége a magyar névnek! De nem folytatom e gyûjteményt, melynek adataihoz én csak véletlenül s elszórtan juthatok, de mellyel, megvallom, a magam számára szeretem megtámogatni azt a hódolatot, mellyel Pikler iránt még az egyetemrõl viseltetem, mint volt tanárom iránt.

Budapesti Napló 1906. február 1.