|
Mentek,
mendegéltek hárman: Vadölõ, Biztoskéz és Oroszlánszív. Nagyszerû magyar fiúk
voltak õk. Szûk volt nekik a kaposvári polgári iskola. Legalább is Robinson
szigetére akarának rábukkanni. Mert ilyen pompás nagyálmú fiúk a magyar fiúk.
Nem cselekszenek ilyet soha németek. A lelkem ujjong, mikor a magyar fantázia
szertelenségeirõl hallok. Ez a mi nagy erõnk. Ez a mi kvalifikációnk arra, hogy
kultúrnép legyünk. Mi megtesszük magunkat Vadölõnek, Biztoskéznek és
Oroszlánszívnek. Megyünk a fantáziánk, az álmaink után.
Minden
más nációban zabolázni kellene ezt a kedvet. A miénkben ápolni illik. Csak
gondoljatok s csináljatok kalandosat, szertelent és ostobát, ifjú magyarok.
Nektek van igazatok s nem a vén magyaroknak. A vén magyarok fantáziája sem
éppen szárnyaszegett gólya. Álmodni merészet õk is tudnak, de õk ébren
álmodoznak. Iszonyú különbség ez. A magyar karakter elváltozásának egész titka
van benne. A fajtám megmaradt nagyálmúnak. De olyan szemtelenül tudja magáról,
hogy - álmodik. Nagyon tudja, s így álmodja minden álmát. A nagy nációkat
nagyokká az álom tette. Éber és józan a kutya is tud lenni. Az embert, a
társadalmat, a nemzetet, az emberiséget az álom hajtja elõre.
Vadölõ,
Biztoskéz és Oroszlánszív nevû ifjú barátaimat minden szeretettel üdvözlöm.
Istenem, ha õk nem Robinson könyvét olvassák. Istenem, ha õk nem Jules Verne
regényeibõl szedik a bölcseséget. Ha õk véletlenül egy különb magyar
társadalomban születnek. Ha véletlenül Amerika lelke csókolja meg az õ kis
lelkeiket. Az egyik fiatalon valami új vállalatot talált ki volna. A másik:
fogadásból megtanult volna németül, franciául, angolul, szanszkritül, japánul
és még egy sereg nyelvet. A harmadik már fiatalon ambiciójául tûzte volna ki,
hogy a családja kenyerére elég pénzt szerezzen.
Mert
Vadölõ, Biztoskéz és Oroszlánszív ezerszámra terem nálunk. Nagyszerû fiúk vagyunk
mi mind, magyarok. Öregek és fiatalok. De rosszul neveltek minket. Az
olvasmányaink is rosszak. Minden nagyon rosszul van ebben az országban. Persze
ilyenformán Robinson szigete nekünk az éden. Oda igyekszünk, Robinson
szigetéért küzdünk. Mennyi jó magyar erõ megy ebben tönkre. Nemcsak 15 éves
fiúké, de 51 éves fiúké is.
Budapesti Napló
1906. február 8.
Lellei
|