|
Kedves
és nagyon becsült szerkesztõ uram, kérlek: közöld le lapod bármely helyén e
levelemet s ne húzz ki belõle egyetlenegy szigorú szót sem. Úgy sejtem már
levelem elején, hogy lesznek e levélben szigorú szavak, s nem fogsz ezen
csodálkozni. A zilahi Független Újság csúnya támadást intézett ellenem, s erre
válaszolok. Miért a Szilágy-ban? Mert én a Független Újság-ról mit sem tudok.
Meg akart alakulni, mivel egyszer felszólítottak, hogy egy ilyen címû,
készülõdõ lapba írásokat küldjek. Ezt tudom. A kérésnek nem tehettem eleget.
Megalakulhatott azóta. Ezt abból sejtem, hogy engem megtámadott. Családom tagjai,
jó embereim s mások sok példányban küldték be nekem a Független Újság e számát.
Talán az összes példányokat én kaptam. A támadásokat megszoktam. Nyilván:
vagyok valaki. Vidéki lapok piszkolódó cikkekre méltatnak Kolozsvárott,
Debrecenben, Pozsonyban, Nagyváradon, Aradon s másutt. Budapesti zúglapok külön
rovatban próbálnak hajszolni. Semmi ez. Még ezután jön a java. Én nem leszek
jámborabb, mint újságíró. Aztán igen merész verskötetemet pénteken küldözgeti
szét a kiadóm. De Zilahon szó nélkül nem engedem bántatni magam. Ott épültem,
nõttem, s nem mindegy nekem, hogy pátriámban mi mindent mernek velem szemben.
Tehát:
1.
Tisztelt Független Újság, igenis intellektuel vagyok. Ama jó bolondok közül
való, kik nem tudják a Lengyel Zoltánokban látni a legkülönb, legmíveltebb és
legjobb magyarokat.
2.
A politika piszkos árját borzongva nézem. Ennek az országnak gazdaságban és
kultúrában kell erõsödnie. Akik nem ezt vallják; igenis Mokány Bercik.
3.
Jobb magyar vagyok minden honhazafinál. A magyar Geniusz igájába fogtam magam,
s amit csinálok, arra büszke vagyok. Valamikor talán a Független Újságok utódai
is azok lesznek. Bátran vallom.
4.
A Független Újság belekeverte a dologba a pénzt. Pfuj, pfuj, pfuj. Utálat errõl
írni. Hatszáz koronát kaptam Szilágy vármegyétõl. Nyolcezer frankba, majdnem
nyolcezer koronába került külföldi tartózkodásom. Nehéz robottal szereztem meg
a differenciát. Persze nagy bûn egy író embert támogatni - hatszáz koronával. A
Mokány Bercik Magyarországának hõsei egy stikli után, amelyet valamely
vármegyeházán elkövettek, ezreket banketteznek el.
5.
Ha csak sejteném is, hogy a Független Újság névtelen cikkezõje az összeg
felhányásával a vármegye hangulatának adott kifejezést, menten érintkezésbe
lépnék a vármegye ügyészével. Egyszerre e summát nem tudom visszafizetni, de
kötelezvényt adnék, s igen elõnyös fizetési feltételeket. Legyen meggyõzõdve a
névtelen Úr, igen alkalmas és végrehajtható adós vagyok.
6.
Néhány hónap múlva egy veszedelmes intellektuellel kevesebb lesz. Elhagyom ezt
az országot, hogy soha vissza ne térjek. Azonban ne örüljenek: írásaimmal itt
leszek akkor is.
7.
Semmiféle gorombaságra további polémiába nem megyek.
Budapest,
február 4.
Ady Endre
A Budapesti Napló főmunkatársa
Tegnapi
postával ismét a következõ levelet vettük Ady Endrétõl:
Kedves,
jó szerkesztõ uram, tegnap nyilatkozatot küldtem egy levélben a Szilágynak.
Válaszolok elég röviden benne a zilahi Független Újság egy névtelen
emberkéjének, ki oktalanul és kicsinyesen engem próbál bántani. Ma
expressz-levélben küldi a testvéröcsém a nevezett újság egy újabb számát. Ebben
nagy örömemre megint az én bõrömhöz akar férkõzni kis körmeivel valaki, ki
Ábrahám Adolf névre hallgat. Úgy látszik, a Független Újság nagyon szeret
engem. Figyelmeztetem, hogy ehhez még több alkalmat nyer rövidesen. Új
kötetemre egy sereg éhes, irigy és tehetetlen bácsi fog ráfortyanni. Nagy kéj
lesz ez, s alig várom. Megjegyzem, hogy sem egészségem, sem nehéz, robotos
életem, sem önérzetem nem engedik meg, hogy minden kis zümmögést meghalljak.
Budapesten nem teszem meg; Zilahon és ezúttal igen. Nem hiszem ugyan, hogy
testvéröcsémnek igaza volna, s ha hallgatnék, „lehetetlenné válnék a
vármegyémben”. Szilágy vármegye értelmiségét nem bántottam, nem is bánthattam.
Csak I. számú kis kötekedõm gyanúsíthatott meg ilyesmivel. A II. számúnak,
Ábrahámnak, kurtán felelek. Pontius Pilátus, a római pápa, a dalai láma, a
koalició és senki a világon nekem s így bárkinek meg nem tilthatják, hogy
Homéroszról, Shakespeare-rõl, Ibsenrõl, Arany Jánosról vagy akár Rátkay Lászlóról
és Pósa Lajosról úgy ítélkezzünk, ahogy éppen nekünk tetszik. Errõl
kultúremberek között már nincs vita. Hogy én mennyit érek, ezt nem az Ábrahámok
és Adolfok fogják eldönteni. Minden esetre új hanggal, új stílussal jövök,
tehát harccal jövök. Sok Ábrahám Adolf köpköd felém, de olyan szimpatiákkal
dicsekedhetem, amilyenekkel régen nem találkozott magyar író. Végre is Pikler
Gyula, Ignotus, Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Ágai Adolf, Kabos Ede, Vészi
József stb., stb., nagyrabecsülése kárpótolhat Ábrahám úrékért, kik Budapesten
is sokan vannak. Ábrahám úr röviden: értelmetlen úr. Ismeri Ignotust: verset
ír. Ejnye beh kedves! Én ellenem pedig egy régi versem két sorát citálja
bizonyságául, hogy nincsenek - jó rímeim. Megjegyzem, hogy e versem éppen arra
kísérlet, hogy a rímet bizonyos hangulatoknál - nélkülözzem. És e versben
Rimbaud-k és mások, hitvány dekadensek után, e kísérletem igen szépen sikerült.
Ezt a verset csak az én tudomásom szerint is pár száz ember könyv nélkül
szavalja. És e versben Ábrahám úr rímet keres! Menjünk tovább. Én e versem már
régen megtagadtam. Azóta közel száz verset írtam. Ezek azok, melyekkel csatába
megyek. Bizony, ezeket aligha ismerik Adolfék, s nem is kívánom, hogy ismerjék.
Az õ tetszésükre nem pályázom.
Ha
elkésett e levelem, kedves, jó szerkesztõ uram, közöld a következõ számban. Ha
beérte a másikat: postscriptumnak. Fogadd még azt az ígéretemet, hogy több
válasszal s ilyen írással nem molesztállak. Csinálom a magam dolgait a magam
mûvészi hitvallása szerint mindaddig, - lehet: rövid ideig - míg csak élek.
Szúnyogok csípésére többé nem reagálok, még hazai szúnyogokéra sem. Csinálom,
írom, adom verseimmel lelkembõl a legjobbat. Akinek nem tetszem, írkáljon, vagy
pukkadjon meg.
Hálával
és szeretettel üdvözli a Szilágy-ot s minden Szilágy vármegyei jó emberét
tisztelõ híved
Szabadság 1906.
február 8.
Ady Endre
|