|
(Apró
eseteket mesélünk el itt az arisztokrácia körébõl. Újabban a hírlapok nagyon
érdeklõdnek a fõrangú világ iránt. Mi tehát csak kötelességet teljesítünk, ha
olykor szintén írunk mágnások eseteirõl. )
I.
A gróf arcképe
Valaki
kiadta a jelszót egy magyar vármegyében: festesse meg minden község a maga
tanácsterme számára a gróf arcképét. A gróf igen érdemes férfiú, mivel a
félvármegye az övé. Egyéb érdemeit ezután fogja bizonyosan megszerezni. Volt
azonban egy szegény község, melynek nem volt pénze az arcképre. Napszámos
emberek élnek itt többnyire, mivel a föld a grófé. A jószívû gróf megtudta a
község baját. Saját költségén megfesttette saját arcképét, s elküldte a
falunak. Most ott függ a községi tanácsteremben a nemes lelkû fõúr díszmagyaros
arcképe, s a vármegye népe meghatottan beszél a gróf fenkölt cselekedetérõl.
II.
A fõméltóságú pár
Egy
kis városban néhány száz forint kellett a kisdedóvoda céljaira. E kis városban
egy fõméltóságú pár lakik. Magyar hercegi család, még pedig fejedelmi rangú,
mediatizált hercegi család. Elhatározta a kis város társadalma, hogy bált
rendez az óvoda érdekében. És a fõméltóságú pár elvállalta a bál védnökségét.
Megtehette volna a fõméltóságú pár, hogy azt a pár száz forintot elküldje az
óvodának. De ilyet sohase szokott cselekedni ez a hercegi család. Nem akarja
megfosztani a kis város szereplõ embereit attól, hogy neveiket a hercegi páréval
egy meghívón olvashassák, s aztán a társadalomnak is alkalmat kíván adni önálló
jótékony mûködésre.
III.
A fölsegített domínium
Abban
a vármegyében történt, ahol a Cs. grófok a kiskirályok. Valóságos kis ország az
õ domíniumuk. A vármegye urai nemrégiben összeültek, hogy egy hazafias célra
adakozzanak. Nemes fölhevüléssel össze is hoztak egy segítõ alapot, melyhez
kisebb összegekkel a Cs. grófok is hozzájárultak. A pénzbõl elsõsorban a
póttartalékosok családjait akarták fölsegíteni, azután mindazokat, kiket a
nemzeti harc bajba sodort s egyáltalában a nyomorgókat, kik télnek idején e
vármegyében is nagyon sokan vannak. Kiosztották gonddal, lelkiismeretesen az
elég nagy summát. És ekkor furcsa dolog derült ki. Akiknek a nyomora égbekiáltó
volt, s akiken legelsõ sorban kellett segíteni, ezek a szerencsétlen emberek
mind a Cs. grófi domíniumon élnek. Cselédek és zsellérek, kiket ilyenformán
megmentett az éhségtõl a megyei urak hazafiassága.
IV.
A kegyelmes elnök
B.
vármegye alkotmányvédõ bizottsága ülést tartott. Az ülésen kemény beszédet
tartottak. A szónokok a német kommandót átkozták. No és mellékesen a németet.
Az elnöki emelvényen pedig ült a vármegye fõurainak nesztora. Nagy méltóságú,
dús vagyonú, õsz, szép öregúr. De egy kukkot nem szólt soha az érdemes elnök.
Egy pár kuruc falusi úr dühösködött is:
-
Mégsem járja, hogy még a határozatokat is más által mondatja ki.
-
Miért nem tart lelkesítõ beszédet?
-
Olyan nagy úr, hogy szóba sem áll velünk.
Valaki
súgva szólt az elégedetlenekhez:
-
A kegyelmes úr a magyar nyelv érdekében hallgat.
Tudniillik:
a kegyelmes elnök úr, a nemzeti ellenállás egyik vezére - egy szót sem tud
magyarul.
Budapesti Napló
1906. február 9.
Pont
|