99. VÉSZI MARGIT

Északi leányokról szokott olykor mesélni nekünk Prévost: a svihák. Jönnek Párizsba e leányok, s hozzák nekünk az északi fényt. A Madelaine-templom tájékán szeretnek megtelepedni e leányok. Szent és nagyszerû daccal néznek le a bulvár zagyva sokaságára. Õk az új Évák: akarók, büszkék, szépek, erõsek, szûzek, dacosak. Saját álmaik vannak, s meg tudnak halni, ha kell, az álmaikért. Minden valóságos férfiúnak gyûlölnie kellene õket mert õk a férfiúra törnek gyûlölettel.

Prévost csak Stockholm és Krisztiánia leányait látja meg a Ville-Lumière-ben. Kegyesen talán észreveszi még Oroszország szûz, vörös Veráit is. Mi tudjuk, hogy Párizs felé tör kerek e világról minden nagy és új Vágy. Michel Lujzának sem pótolta Párizst semmi hely, de Baskircsev Mária is Párizsba tartott. És elmennek, el fognak menni a mi új leányaink is. Miként Párizsban él vérezõ lelkével évtizedek óta minden mûvelt magyar masculini generis. Elszólít minket minden tájáról a világnak a Szép és az Új, melynek oltárait Párizsban keressük. Csalódva öntjük ki talán sokszor hazug oltárokon a szívünk vérét. És mégis él a nagy köztársaság a világon, mely Párizs felé tekint.

Elvette Párizs Budapesttõl Vészi Margitot is, kit magyar Baskircsev Máriának nevezett el az úgynevezett magyar irodalmi és mûvészeti élet koldus frazeológiája, mely csupa hebegés volna a szent Külföld támogatása nélkül. Holott õ több minden Baskircsev Máriánál: Vészi Margit. Tipikus budapesti leányoknál kereshetnõk-e az õ nagy és különös szomjúságának megértését? Csak új leányról merünk udvarlás gyanúja nélkül ennyi szép valóságot elmondani: fiatal, pompás, hódító, becézett. Játszva arathat le minden sikert, amit a budapesti Társaság elõkelõ úrilánynak teremhet.

Az õ szívét pedig összefacsarja a Szépnek áhítozása, a vonalaknak és színeknek örök és ezer problémája. Csak leányok, új Évák tudnak igazán áldozatot bemutatni az álmaikért. És Vészi, Margit fél év óta a Julien-akadémián áldozik a legszebb áldozattal. Vásznára hajolva, lázban s nagyszerû akarattal dolgozik tizennégy órát is néha naponként. És a királyfi helyett a chef d’oeuvre-öt, a nagy, az igazi képet látja bizonyosan, mikor éber álom helyett az alvás álmát álmodja. Ott a Szajna partján szenzibilisebb, nyughatatlanabb, szebb magyar lélek aligha szomjúhozott az övénél.

Látták itthon is sokan, hogy nagyszerû ember: mûvész ez a leány. Képeire, ecset-mûveire sokan s nagyon emlékeznek Budapesten. Új és csodálatos instinct-nel, az ifjú és az új leány gyönyörû bátorságával és az elhivatás biztos érzésével alkotta meg még a tökéletlent is Vészi Margit. Talentumát nem engedte elcsábíttatni saját lelke szirénjeitõl sem. Ha akarja ír, énekkel hódít, ha úgy tetszik, lekergethet a színpadról egy tucat szubrettet, zongorázik és komponál. Õ eljegyezte magát az ecsettel, s ment Párizsba, a nagy álmok székhelyére.

Meg nem lep bennünket a hír, hogy alig hat hónap után kitüntetés érte. Mentiont kapott a Julien akadémián, ahol még egy kicsit nagy az óvatosság a nõkkel szemben. Három-négyszázan gyûlnek egy kurzusra, s a fiatal magyar leány pálmát kapott, mihelyst pálmát kaphatott valaki.

Szabad akadémia a Julien akadémia, de mondják meg a Párizsban élt magyar piktorok és szobrászok, hogy milyen nehéz itt a szabadság. Egész világból gyûlnek össze a legkülömbek, hogy tanulják ábrázolni a felséges Természetet. A magyar leány, az új magyar Évák e bájosa és sokra hivatottja tanúskodott errõl, hogy a Duna-táj is szül szemekkel, vágyakkal, álmokkal bírókat, kik külömbek Prévost hõs nõinél.

Jöjjön haza majd Vészi Margit, s jönni is fog biztosan sok dicsõséggel, s ne hagyja a lelkét a Szajna partján. Kellenek nekünk, kellenek a magyar életnek az Idõk és lelkek kiváltságosai. Addig is ujjongva örülünk a fiatal, magyar leány dicsõségének. Pirkad a Kárpátok alatt: hosszú álmokból s minden nyoszolyán ébrednek gyönyörû lelkek.

Jövendő 1906. febr. 18.

Ódi