|
- Bemutató
előadás a Nemzeti Színházban -
Bakonyi
Károly elvárhatná, hogy ne vessék a szemére Bob herceget, mikor õ Kun Lászlóról
beszél. Annyival inkább elvárhatná ezt, mert Bob herceg nagyon ügyes operett,
holott Kun László a legeslegügyetlenebb szomorújáték. Egy elegáns önképzõköri
fiú tízszer meggondolná, hogy kopogtasson-e Somló Sándornál ilyen darabbal.
Mert ez a fiú Somló Sándor ízlését is ismerné, s méltán rettegne, hogy a
darabját elõadják.
Hozzátartozhatik
a mai nemzeti föllendülés lélektanához, hogy Herczeg Ferenctõl le és fel mindenfajta
íróink az állítólagos táltos-világ rejtelmeit bolygatják. A magyar
pogány-világ, a magyar nyaknak Nyugat jármába hajtása: nagyon izgatja
íróinkat. Gyanús szimptóma, de jobb róla nem beszélni. A magyar pogány idõk
igen csúnya, mosdatlan, vad idõk lehettek bizonyára.
Bakonyi
Károlyt Kun László király históriája ihlette meg. Határozottan tagadjuk, hogy
Kun Lászlóról nem lehetne tragédiát írni. Tagadjuk, hogy Bakonyi Károlynak
úgynevezett megépített tragédiával kellett volna kirukkolnia. Mi nagyon
megelégedtünk volna egy jó színpadi korrajzzal. Bátor, szép megérzése ez
érdekes kun inváziónak, ez érdekes kornak, a hõs és kéjenc király sorsának:
gyönyörû feladat.
Bakonyi
Károly négy felvonásban csak éppen tirádákat, zagyva és naív helyzeteket s
olcsó tablókat ad. Természetes, hogy a szép Edua veszíti el az ifjú királyt.
Egyébként Edua egy kicsit mintha a pogányság nemtõje akarna lenni. A Nap-isten
és Jézus igen gyermekes harcokat vívnak közben. Szerelem, feleség, szeretõ,
fehér ló, Kuthen vezér, pápai nuncius, országtanács, garabonc, börtön, csata,
bosszú, orgyilok, stb. stb. Mi akarva sem tudjuk úgy összeszórni õket, mint
Bakonyi Károly teszi. De a rendezõi ambíció arathatott s aratott. Igen jeles
élõképeket tárított elénk a színpad.
Szinte
emberfeletti munkát végzett a darabba befogott pár jó színész: Odry Árpád, Gál
és Pethes. Különösen Odrynak jutott nagy föladat a címszerepben. Megtette, amit
csak meg lehetett tenni, s a közönség méltányolta is, amit a jóízlés nevében
becsületes beszéddel és játékkal mívelt. Nagyon szép volt Márkus Emilia mint
Edua. Kedves volt és énekelt Rózsahegyi. Ez benne volt a szerepében: egy dal.
De már S. Fáy Szeréna, Paulay Erzsi, Szacsvay, Gyenes azért énekeltek, mert
beszélniök kellett volna s õk nem tudnak. Elemükben voltak: nekikvaló darabban
játszottak. A közönség elnézõ volt s hellyel-közzel még tapsolt is. A szerzõt
pedig párszor kihívták az õ lelkes hívei.
Budapesti Napló
1906. február 24.
Dyb
|