105. CÍME NINCS!

Ez már azután érdekes könyv. Rõtszínû kéz a borítékon. Fehér karperec a kézen. Egy név a karperecen: Dr. Szentirmay Elemér. Brávó, kedves doktor úr. Így már régen nem röhögtek a szemébe a publikumnak. És önnek igaza van. Föltûnni bizony bajos erre mifelénk. Különösen - könyvvel. Néhány hívõ lélek sok mindennel megpróbálkozott. Még olyan csacsiságokkal is, mint géniusz és mûvészet. Nem látták meg õket. Önt meg fogjuk látni dr. úr. Íratott a könyvébe Horváth Jankával, Koroda Pállal, Tomori Jenõvel. Megírta a kritikát is. Nagyon okosan: sajátkezûleg. Tehát: „fiatalság forrongása, szertelensége e könyvben, egyszerûbb problémák elmosódva, majd probléma-nélküliség, elvétve nagy eszmék groteszk burokban, ízléstelen, majd nevetséges tévelygések, képtelen helyzetek, természetellenes lélektan stb.”. Milyen túlzás. Milyen szószaporítás. Egy szó elég lett volna dr. úr: ízléstelenség.

Budapesti Napló 1906. február 25.

(A.)