|
Elment
egy szabadabb és míveltebb földre, Oroszországba. Szörnyûséges: Zichy Mihálynak
Oroszországban kellett élnie és halnia. A république blanche-ról álmodott ott
muszka földön. Gyönyörû, tüzes, gazdag magyar lelkével egyre csak álmodott. És
álmodva is látta, mint diadalmaskodik a Pusztítás. Csak elûzött magyarnak és
mûvésznek lehetnek ilyen fájó és hatalmas álmai. Charles Baudelaire szonettje
jut az eszünkbe, ha Zichy hatalmas képére, A Pusztulás géniuszának diadalára
gondolunk.
… A Démon……………………
…………………………………
Szemembe kap s előttem vágtat,
Piszkos rongyok és nyitott sebek árnya
S egész rémes tára a Pusztulásnak.
Valóban
a Pusztítás s a Pusztulás az úr mindenütt. Ki érezhetné ezt jobban, mint aki a
Duna és a Tisza tájáról szakadt. A vallás parancsoló ura is a Pusztítás. A
république blanche is csak dõre álom. Hogy ki ne szakadjon az ember szíve,
Krisztushoz kell fordulni. A béke, a szeretet elképzelt, szent Árnyához.
Olvassuk Zichy egy levelét, és sírva gondolunk e nagy mûvész életének
rettenetes tragikumára. Íme néhány passzus abból a levelébõl, melyben „A
Pusztítás géniuszának diadaláról” ír:
A
leghumánusabb, legnagyobb eszmék csakis az érettük kiontott vérben rombolásban
vernek gyökeret, hogy ezután az emberiséget boldogítsák. A pillanatnyi diadal -
a Pusztítás diadala.
Ezt
láttam a római katolikus vallásban, melyért Krisztus meggyõzõdött tanítványai
és késõbbi követõi vérüket ontották - de késõbb teljesen más irányt követve, a
hármas koronával díszített tiara hatalmával az eltérõk vérét ontották. Jelenleg
is a vak fanatizmus, türelmetlenség torzképe ül a Krisztus igéjéért megölt
áldozatok koponyái felett. Az elfelejtett feszület szent jellegét elveszítve
ott hever a koponyák felett. A bíbornok államtitkár észreveszi a háttérbõl
elõtörõ világosságot, s mintha mérsékeltségre intené a csalhatatlanságban élõ
fõpapot. A kép baloldalán II. Sándort ábrázoltam, aki az ó vallású néprokonok
felszabadítására seregi élén magasan emeli fel az ortodox hitvallás keresztjét.
Megint új öldöklés az üdvözítõ Krisztus nevében.
A
polgári életben a jelen század legnagyobb eszméje a német fajok egyesülése és a
német császárság megalapítása - de milyen tömérdek pusztítás, emberi
életáldozatokba került ezen eszme kivitele! Keverve ott feküsznek a saját és az
idegen vérû sebesültek. Ezen hekatombák felett áll Vilmos, az egyhangúlag, ha
nem is egyszívûleg megválasztott német császár, az új császári koronával a
fején, körülötte térdelve hódolnak a német fejedelmek. Vilmos lábával rálép
III. Napoleon tetemére, akit pallosa hegyével legyõzõtt. Vilmossal szemközt áll
a république rouge tehetetlen alakja mellette a Commune gyújtogató fáklyájával
kezében.
A
családi életben - elõre megmondották az evangelisták - hogy jönni fog a gonosz
asszony, mely az embereket megzavarja. Eljön az már jó ideje és uralkodik a
hûségre képtelen férfiak felett. A polgári társaságot összetartó házassági,
családi kötelékek elveszítették szentségüket. Eszeveszetten tiporja lábai alá a
férj nejét és gyermekét, és rohan a csábító asszony után.
A
polgári és családi élet nagy mozgalmainak egyedüli érzékenyen sújtott
áldozatai: a harcban halt férj özvegye gyermekével - az elhagyott nõ
gyermekével. Ezeket az alakokat én képem közepén, közel egymáshoz helyeztem el.
A csoportok felett lebegnek a pusztítás géniuszának alakjai: a csábító nõ és
vad arckifejezéssel diadalmaskodó vészes Géniusz alakja - de a háttérbõl
elõtörõ világosság ezeket a sötét füstös felhõkkel együtt már tovább hajtja.
Elsõ
eszmém szerint én ebbe a világos háttérbe a république blanche alakját,
körülötte egymást testvérileg átölelõ népségekkel tüntettem fel. De ettõl a
franciák (értem ezek között jó barátaimat) - nem lévén még hozzászokva és
meggyõzõdve köztársasági, szervezetük maradandóságáról - elijedtek. Keveset
változtatva alapeszmémen, én a csoportozat helyébe Krisztus alakját festettem.
Ez
volt az egyedüli változtatás képemen. Jobb testesülése - az Isten adja! -
jövendõ világosságnak nem is lehet, mint az, hogy az Üdvözítõ igéje teljes
magasztosságában megértessék, és polgári, társadalmi szerzõdésünkben
alkalmaztassék. Akkor a gonosz géniuszok hozzájárulása nélkül is az emberiséget
boldogító eszmék rögtöni diadalt fognak ünnepelni!
Ezt
írta több, mint félszázaddal ezelõtt. Mindent megmagyaráz ez a levél. Be nagy
ember volt Zichy Mihály. Be átkos életû magyar ember. A république blanche
álmodójának Oroszországban kellett élnie. Pingálnia a Romanovokat. Mert még
Oroszországban is közelebb volt az álmaihoz, mint itthon. A république
blanche-tól még ma is messze van a világ. Amit Zichy ecsetje elzokogott, ma is
igaz. Talán csak abban a világban él a république blanche Krisztus elnöklete
mellett, hová immár lakását áttette Szentpétervárról Zichy Mihály, a nagy és
szerencsétlen néhai magyar ember.
Budapesti Napló
1906. március 2.
|