112. DIÁKOK NÉPÁLLAMA

Egy dolog bizonyos: szabadságharc folyik ma Magyarországon. Belsõ harc ez a harc: titkos és vulkanikus. És bizony mondjuk: e harcnak héroszai nem a Fazekas Ágostonok. Mások és ezerszer mások: a lenyûgözött erejûek. Akiknek álma és akarata: az új Magyarország. Ez a nagy álom és ez a nagy akarat vívja ma Magyarország szabadságharcát.

Egy diák küldte be ma nekünk röpiratát Kolozsvárról. Bizonyos Partos Ervin nevû diák, aki a kolozsvári Egyetemi Lapokban írta le elõször, amit leírt.

Szinte megdöbben az ember: milyen egyforma a magyar élet minden kis darabja. Ez a Partos Ervin például kegyetlenül tisztán látja a magyar diákéletet. Ezt mondja: „csak az álnok rosszakarat mondhatja az ifjúság mai életét, világnézetét ifjúsághoz méltónak”. Igaz, szóról-szóra igaz. Ifjúian zavaros és heves ez a kis írás. De látó mégis és becsületes. A diákéletben is azok dominálnak, akik a magyar középéletben. Egy elvénhedt társadalmi osztály éhes csemetéi s a hozzájuk szegõdöttek. Le kell közölnünk a röpirat egy-két passzusát, íme:

…Az õsi nevek presztízse is csorbul - vagyon híján hitelt veszít. Nem marad más hátra tehát - tanulni kell, mert az ipari és kereskedelmi pályák akkor, de még ma sem - úrnak valók.

Így kerül az egyetemre, Akadémiákra, kivált azoknak mindenre kvalifikáló jogi fakultásaira a tehetségtelen, törik-szakad diplomavadászok tömege, kiknek - hogy új szállóigével éljek - nincsen veszteni valójuk.

S ezen a réven a fogékony ifjúság lelkében évrõl-évre nagyobb tért hódítanak ama balítéletek, hogy a mai Magyarország középosztálya, polgársága - sõt újabban a munkásosztályról is ezt állítják - olyan heterogeneus elemekbõl áll, melyektõl a hazát mindenáron meg kell szabadítani, mintegy vissza kell szerezni tõlük az országot.

Új honfoglalásról ábrándoznak a hígvelejû idealisták, kik ideáljukban nem látják az otromba bálvány lólábait. De ilyenek kevesen vannak, s akik vannak, nem vezetõi a mozgalomnak, sõt idõvel megállapodnak, megtérnek.

A fõbbek annál jobb üzletemberek, izmaeliták, akik aprópénzre tudják váltani azt az ideált, melyet az értelmetlen, de csillogó jelszavak után induló tömeg számára annál szebb szavakkal tudnak kifesteni.

S így jutnak felszínre mint ifjúsági vezérek az olyan alakok, kik az ifjúsági életbõl - élnek, még pedig jól élnek, sõt olykor gumikerekû fogaton járnak, s a primadonnákat virággal árasztják el. Õk mindenütt jelen vannak, ahol beszélni lehet, s beszélnek is sokat, serényen, s a hazaffyasságnak orgiákat szentelnek, minden napot megtennének, ha lehetne - ünnepnek, hogy a hazaffy-szíveiket betöltõ üres bombasztok napfényre kerüljenek. Nevük mindennap olvasható a lapokban (igaz, õk maguk szállították a tudósítást a szerkesztõségbe): ma itt tüntetnek, holnap ott szónokolnak, szavalnak, képviselõválasztáskor korteskednek! A politikai pártok uszályaiba kapaszkodnak e fenegyerekek - magukkal ragadva a tömeget, mert hiszen az õ ambíciójuk tetõpontján a képviselõség lebeg, mint ideál. S sajnos, köztünk is vannak százával, kik azt gondolják, hogy az ifjúsági élet utcai politikai tüntetéseken, ál-hazaffyas és hamis kegyeletes ünnepeken való hazaffyas dörgedelmes szónoklatokban merül ki. Nem a szavak korát éljük, s szavak özönében mindig elmerül a - Tett!

S a kapaszkodók közül olyik el is éri az elérhetetlent ha csak idõközben a Takács Zoltánok példájára a Csillagbörtön, avagy Amerika valamelyik révébe nem vitorlázik.

…Sokat elmélkedtem ennek lehetõségérõl, mert hát meggyõzõdésem szerint ennek a mai ifjúságnak, mely maholnap a politikai viszonyok új alakulata folytán Magyarország egy új reformkorszakában döntõ szerepet fog játszani, - hogy akkori munkája tökéletes legyen - olyan liberálisnak s magyarnak kellene lennie, mint volt az a 48-iki ifjúság, mellyel oly sokat példálóznak a hivatásos ifjúsági vezérek, sõt szinte ama nagyok karrikatúrájaként mentegetik meg állandóan a hazát; ámbátor azokhoz nemhogy érzületben, de még külsõségekben sem tudnak hasonlítani.

Egy szó mint száz: én az ideális E. K. ifjúságát szabadgondolkodónak képzelem - minden valószínûség szerint olyan is volna az a mai erõviszonyokból ítélhetõleg! Ilyen alakjában ez a kör morális súllyal léphetne föl bizonyos, az egyetemen megvalósítandó reformok érdekében. Mások Kolozsvárt s mások Budapesten a megvalósítandó egyetemi reformok, melyekrõl gyönyörû elmélkedést hallgathattunk harmadéve Apáthy rektori székfoglaló beszédében. (Acta Univ… Kolozsv. MCMIII. IV. Fasciculus I.)…

És elõadja reformterveit a röpirat írója. Ezekben éppen olyan bátornak mutatkozik, mint a bajok kimutatásában.

Konklúziója egybevág a magyar társadalom igazi orvosáéval. Egy ifjúsági népállamot kell alkotnia a diákságnak. Készítnie kell magát igazi önképzõkörökkel, az életre, egy új, kultúr-Magyarország vezetésére. Indítványai már diák-ügyek. Hisszük: elég pártfogóra találnak a maguk helyén. Mi azonban ujjongva észleljük, hogy folyik a szabadságharc. Sorakoznak a seregek. Lesz itt, még lesz új Magyarország.

Budapesti Napló 1906. március 6.

Ódi