|
- Bemutató
előadás a Nemzeti Színházban -
Henry
Kistemaekers belga, s így nagy talentuma van a defektusok sokszorozására. De
mivel belga, nagyon ügyes és ravasz. A belga a franciák - örménye.
A
L’instinct, Az ösztön: szélhámos dráma. Affektált antipaganizmusa, kiszurkolt
problémája - majdnem nevetséges.
Francia
íróknál lehet csak még ezidõszerint obszerválni valamit. Valami lebegést Ég és
Föld között. Ragaszkodást a régi iskolához, kacérkodást a szent humanizmussal
és sardouskodást a színpadi siker érdekében: egyszerre és együtt. Kistemaekers
ez okos tervezõk egyik óriása. Nincs abban csodálni való, ha sikere van
Párizsban. Ez a belga elsõ sorban is ízig modern kultúrember. És idegember
természetesen. Mivel pedig nem zseni, beszélni csak a magafajtájúakhoz tud. Az
érdeklõdõ, modern emberekhez. Természetes ezekbõl, hogy Budapesten sokszor
dadogásnak hallik a beszéde. Ami a darabjában érdekes, merész, különös, az csak
intenzív, intellektuális élet levegõjében kényszerít ki tapsot. Ez nem a
Nemzeti Színház közönségének a kicsinylése. De egyszerû megállapítása annak a
különbségnek, mely Budapest egyszerûbb s Párizs nagyon komplikált élete között
van.
Miért
Az ösztön a darab címe? Ez a cím az irodalmi márka. Kistemaekers azt akarja
elhitetni, hogy az õ témája: az õsember ösztönének és a kultúrember
altruizmusának az összeütközése. Egy szó sem igaz ebbõl. A jeles orvostanárnak
neuraszténiás a felesége. Sõt hisztérioneuraszténiás. A hisztériás asszony egy
tüdõbajos ifjúba bolondul bele. Az ifjú halálra válik a légyotton. Az
orvostanár a vérthányó, betörtfejû csábítóhoz siet. Megölje vagy megmentse?
Persze, hogy megmenti. Mert világos elõtte, hogy ez a kadáver tisztán hagyta az
õ asszonyát.
Mindez
ravasz, szép, borzongató. De sok helyütt igen-igen unalmas. Siker azért volt,
nagy siker. Holott két nagyon rossz színészkedésnek voltunk kényszerû tanúi.
Éppen két nagy szerepben. Nyafogó, lelketlen volt P. Márkus Emma. És hogy
milyen rossz színész Mihályfi, ma a leglelkesebb híve is konstatálhatta, ha van
ilyen. Annál több gyönyörûségünk telt Odry Árpádban és Pethes Imrében. Nemes,
elõkelõ aktor ez a két fiatal. Elég kedves Vízvári Mariska. Ügyes Horváth Jenõ.
Volt taps elegendõ.
Budapesti Napló
1906. március 10.
Dyb
|