120. JULIÁN MAGYARJAI

Kóbor kunok hozták a hírt Batu hordájáról. A Tiborcok fiai éheztek és bujdostak mint most. Kuthen népét már nyomta Nyugat felé a megsokasodott mongolság. Szomorúság és aggodalom volt az élet a Tisza táján. Csak az urak voltak vidámak: szorongatták a királyt. Nekik kevés volt az Arany Bulla. Nekik nem volt elég, hogy a népet nyomják. Üstökét akarták fogni a királynak is. És ez idõben keletre indul Julián barát az õ társaival. Szerelmes, bolond magyar lelke nagy fájdalmaktól vérzik Julián barátnak. Szent Domonkoshoz fohászkodik föl: mutasson segítõket szegény magyaroknak. És Szent Domonkos hiába kutat Kárpátoktól Adriáig. A magyarok hazájában nincsenek erõs magyarok. A Peturok fiai valóságos tatár kánok. Koldus igavonók a Tiborcok fiai. Álmában Julián barátnak talán megjelent. Szent Domonkos és szólott imígyen:

- Magyarországon csak urak és szolgák vannak. Kevés úr és sok szolga. Jó magyar papom, keress magyarokat talán idegenben. Talán valahol élnek ilyenek.

És elindult társaival Keletre Julián barát. Magyar legenda szerint meg is találta Nagy-Magyarországot. Délceg szittyák voltak e másik Magyarország lakói, és nagy volt az õ magyar lelkesedésük. Repesett a Julián barát szíve, hogy ilyen derék testvérei élnek a messzeségben a magyarnak. Szépen szónokoltak akkor Ázsiában, s áldásaikat küldték fõ- és altáltosok. Aztán jött a Batu hordája, s elöntötte a Tisza táját. Magyar király, magyar kiskirályok és ezernyi szolgák elmerültek. Ma pedig Amerikába mennek Julián baráték. Érezzük a legenda csodálatos elevenségét. A Tisza táját most is pusztulás fenyegeti. És itthon nincsenek magyarok. Királyukkal viszálykodó urak élnek itt és milliónyi ükunokája a Tiborcoknak. Modernné váltva a szót: koalició és jogtalan nép.

Meghatottan olvassuk a hireket Julián barát új magyarjairól. Amerika magyarjai szónokolnak, s áldásaikat küldik. Árvák és idegenek õk ott abban a komplikált életû világban. A pár száz esztendõs Amerika évezredekkel nyargalt Európa elébe. Még többel Magyarország elébe. És õk, Amerika magyarjai már innen is elavult ideológiával, még itthon is elavult ideológiával vándoroltak ki. Kivándoroltak pedig azért, mert lehetetlen ez országban éhdögvész veszedelme nélkül élni másképpen, mint hogy elszállíttatunk innen minden évben pár százezer embert. Viszi, viszi õket a Cunard Line egyre. És õk ott elszigetelten és ostromolva Amerika eszméitõl félelmes, ismeretlen, nehéz nagy életétõl: ábrándoznak. Végtelenül fájó nosztalgiával repüli át lelkük az Óceánt. Becsületesen hiszik, hogy itt a Tisza táján Kossuth Lajos forradalma ismétlõdik. Azt nem is gondolják, hogy a mi forrongásunk egy páratlanul megkésett, keserû, kétségbeesett és zavaros osztályharcnak az elõcsatározása. Meghatottan olvassuk a hírt Julián új magyarjainak lelkesedésérõl. Még az sem bánt meghatottságunkban bennünket, hogy az új Juliánok többnyire afféle Rudnyánszky Juliánok. Csak éppen az visz minket gyötrelembe, hogy Magyarországot Amerika magyarjaival vigasztalják némelyek. Beh vigasztalan lehet ennek a szerencsétlen országnak a sorsa. Becsületes és becstelen Juliánok hiába keresnek itthon katonákat. A Tisza táján nem a legendás forradalom bömböl. Árpád nemzetének életét nem akarja kioltani senki. Csak az urak, a kiskirályok, nem férnek a bõrükbe. Csak a milliók nem olyan szerencsétlenek sehol, mint nálunk. És nyugtalan handaban­dázókat nem szült még egyetlen társadalom sem annyit, mint a mienk. Annyi bizonyos, kínosan bizonyos, hogy reánk férne a segedelem. De az is bizonyos, kínosan bizonyos, hogy idegen segedelem vérszegény nemzetbe sohse fecskendezett be friss vért.

Ha magunk nem tudjuk magunkat megmenteni, elvesztünk. Julián és társai csak szép, naiv, magyar, ábrándos igéreteket küldenek. Kiûzött, koldus, idegenben gyötrõdõ, szelid álmokkal táplálkozó magyarok igéreteit. Az új Batu pedig készül új hordájával. A modern Életnek hívják az új Batut, s hordája töméntelen új gondolat és cselekvés. Meg kell csinálni az új Magyarországot, mielõtt ideér Batu és hordája. Mert mialatt itt az urak a népet nyomják, s a királyt szorongatják, a jogtalan nép pedig éhezik és kivándorol: Julián magyarjait elnyeli Amerika, bennünket pedig - Európa.

Budapesti Napló 1906. március 23.

(A.)