|
- Bemutató
előadás a Vígszínházban -
Vesszünk
össze Bernard Shaw darabján. Megérdemli. Bernard Shaw is. A darab is. A
Vígszínház kassza-darabot kapott. Egy melodrámát. Bele lehet magyarázni
mindent. Rémdráma, ha úgy tetszik. Szimbólumos játék. Költemény. Történelmi
színmû. Gunyoros dráma. Morális ének. És talán szeszélyeskedése egy hatalmas
talentumnak. De talán tudatosabb minden újabb színpadi mûnél.
Valamiképpen
ítélnünk kell fölötte. Szigorú arcát Bernard Shaw-nak látjuk. Csúfolódóan
figyel bennünket. Ne lássa a gyávaságot. Hát írjunk.
A
tizennyolcadik század Amerikájában vagyunk. Anglia meg akarja törni lázadozó
gyarmatait. Dudgeon Richard ebben a vajudó korszakban születik. Nagy
Amerikával, az Unióval, egyidõben. Világrendülésnek kora volt ez. Valami ilyes
a mi korunk is. Richard fölszabadult lélek. Új erkölcsök képviselõje. Azt
mondhatnók, hogy hellén õ ebben az angol-amerikaiasan szenteskedõ
zsidó-keresztény világban. Mindenki elveszett, istentelen, veszedelmes embernek
tartja. Õ nem bánja ezt. Hirdeti, hogy igenis: õ az ördög cimborája. Õ:
szerzõdött az ördöggel. A könnyeket gyûlöli. Gyûlöli az emberalázó
isteneskedést. Ez az ember, ez az elveszett ember, jár-kél öröm nélkül. És az
elsõ alkalommal a Halál nyakába ugrik. Anderson lelkésznél van Dudgeon Richard.
Az ötven éves papnak ifjú felesége van. Ez a nõ gyûlöli Richardot. Tehát
szerelem lappang a szívében. A papot elhívják a Richard haldokló anyjához.
Közben dobpergés. Angol katonák érkeznek. Minden városban kivégeznek valakit
elrettentésül. A napokban végezték ki Richard nagybátyját is. Most ezen a
városon van a sor. A papért jöttek: Andersonért. Richard kijelenti, hogy õ a
lelkész. Az asszonyt szuggerálja: ne árulja el a dolgot. Mentse meg a férjét. Õ
feláldozza magát. Miért? Szereti az asszonyt? Haszontalannak tartja a maga
életét? Hivalkodni akar valami infernábilis bátorsággal? Hazafiságból?
Az
asszony, Anderson felesége, nem tudja ezt meg. Mi sem. De fölébred az
asszonyban a lappangó szerelem a gyûlölt ember iránt. Pláne mikor a férje
megszökik. A bitóig elkíséri Richardot. Vérfagyasztó jelenetek. Megérkezik
Anderson. Diadalmas sereggel. Megmenti Richardot. Az ifjú, a megszületett
Amerika gyõzelmes himnusza zendül, s a darab véget ér.
Teljesen
nihilista darab. És csak angol író írhatta. Az Élet és Halál nagy, szoros
szomszédságát érezzük. A puritán erkölcsök csúfolását. Bizonytalan minden. Az
életünk, a halálunk, a szerelmünk, a bátorságunk, a hazafiságunk. Véletlenül
vagyunk jók vagy rosszak. Még az életet is hiába röhögjük ki. Végül az Élet
röhög reánk nagyobbat. Tele van az életünk eseményekkel. De a Boldogságtól
egyre-egyre messzebb visz bennünket a sors gályája. Persze, ezt a tömeg nem
érti. Mit is magyarázzuk neki véli Bernard Shaw.
-
Uraim és hölgyeim, le a zsarnoksággal. Éljen a szabadság. Ezt mindenki megérti,
és kész a siker. Szóval annyira nihilista Bernard Shaw, hogy még önmagát is
kicsúfolja. Fölséges mûvészet és bukfenc váltogatják egymást. Néha pedig mintha
valami magyar koalíciós író lehetetlen frázisai potyognának reánk. És e sok
mindenbõl, mindennek e megvetésébõl - siker születik. Pénz és siker Bernard
Shaw számára. Természetes, hogy a sikert a darab olcsó jelenetei csinálják. A
külsõségek. Bernard Shaw, a mûvész, könnyes kacagással bujkál keresztül a
jeleneteken.
Hogy
támadt a siker? Mindegy. Megvan. Pedig rossz elõadás volt. Góth volt talán az
egyetlen, aki megértette a dolgokat. A rendezésben is hatalmasat mívelt.
Mellette néhány jelenetben G. Kertész Ella volt utolsó nagy sikereihez méltó.
Aztán Kiss Irén és Hegedüs kiválóak. De már Fenyvesi csak nagyszerûen
színészkedett. De a darabba be nem olvadt. És a többiek is ekként játszottak.
Nem õk az okai. Bernard Shaw, a nagy nihilista. A külsõ siker nem sablonos és
néhol veszedelmesen zajos volt. Kapott rengeteg tapsot szinte minden egyes szereplõ.
Mikes Lajos jól fordította a darabot.
Budapesti Napló
1906. március 29.
Dyb
|