131. BUBICS ZSIGMOND ESETE

Bubics Zsigmond keserves sorsán tûnõdünk. Meráni Berthold kölyök korában jutott Kalocsára. Szegény Bubics is a kalocsai érsekséget akarta. Mert ismerte a történelmet Kassa ex-püspöke. Pásztorleveleiben legalább nagyon modern fej munkája lüktetett. Csecsemõ is ülhetett Kalocsa érseki trónusán? Miért ne lehetne akkor aggastyán Kalocsa fõpapja? Így gondolhatta ezt Bubics Zsigmond, aki pásztorlevelei szerint szociológus volt a javából. Akinek tehát ismernie kellett II. Endre korát is.

II. Endre kora nagy szociális bomlásnak a kora volt. Bubicsnak látnia kellett a hasonlóságot saját kora és II. Endre kora között. Vagy meglátták ezt helyette azok, akik õ helyette - láttak. Még csak a fõpapi székek körül is annyi a botrány, mint akkor. A nyáj pedig ma is megdöbbenve nézi fõpásztorait.

A Bubics-eset megdöbbentõ eset. Sokkal több kincset tüntetett el a Bubics Zsigmond kincsei­nél. Fölbecsülhetetlen és fölleltározhatatlan kincset. És nemcsak az Egyházat érte veszteség. Erõs kövek porladtak ki az egész társadalom fundamentumából. Hiszen nem egyetlen eset a Bubics-eset. Nyilván csak egy tünete intézményeiben is elvénhedt társadalmunk rothadásá­nak.

A Dóm mellett hires fõpásztor székel. Híre és becsülete rangjával egyenlõ. Bölcseségét minden újságírók zengik. Újságírók, akik közé a mainzi érsek szerint Pál apostol is tartoznék, ha ma élne. És akik ma is szánalommal burkolgatják Bubics Zsigmond dolgait. Udvari papok bókolnak a fõpapnak. Bubics Zsigmond pedig él szeszélyeinek és passzióinak. Fejedelmi szeszélyek és passziók ezek, de pénze van hozzá. Az aggság pedig egyre fogyasztja elméjét. A világ errõl mit sem tud. A világ mûvészlelkûnek, szent életûnek s bölcsnek látja Kassa fõpapját. A Dóm körül pedig nem akad figyelmeztetõ senki. Notabilitások és udvari papok füstölnek tovább a tömjénbõl. Ecce sacerdos magnus. És jön majdnem hívásra és végszóra Hajnóczi. A világ még ezután sem sejt semmit. Az újságírók dicsõítik Bubics Zsigmond pásztorleveleit. A fõpap pedig szívébe fogadja Hajnóczit. Titkára ez neki, s fia helyett fia. Egy senki és semmi. Egy borotvált arcú tacskó. Erkölcstelen, ravasz parazita, ki jól eszébe véshette, mik olvashatók a középkor papi kegyenceirõl. De fölvonulhatnak a Dóm mellé Hajnóczi szatellesei is. Nincs, aki mentésre gondolna. Gyûjtõ õrületét táplálják Bubics Zsig­mondnak. Befogják szemeit és lopnak. Kéjutazásokra viszik az aggastyánt. Megcsorbulnak az Eszterházy-kincsek. Veszedelemben a Dóm szakrumai. Terhelt a püspöki vagyon. Régiség-gyártók egyenesen Kassa számára dolgoznak. Elsikkadnak a churi misepénzek. A püspöki váltókkal ügynökök nyargalnak. Bubics Zsigmond pedig Kalocsára készül. Fosztogatói komolyan dolgoznak az érsekségért. Kalocsa: szûz bonum. Új préda-terület. Hajsza újabb pénzek után. Mire kell a pénz? Szörnyûség: vesztegetésre. Titkos tárgyalásokról lebbentgetik ma a leplet. Rejtélyes reverendák susognak a különös titkokról. A reverenda-suhogásba juponok is belesuhognak. Az eleven kulcsok: a nõk is megjelennek. Itt is tárgyaltak, amott is, Hajnócziék. Gyanús utat látunk. A Dómtól indul az út. Budapesti hotelszobákon át Bécsig megy. Bevezet a nuncius palotájába. És talán kiépült egészen Rómáig. Már az a szörnyûség, hogy beszélik. Hajnócziék, László Fülöpék alkusznak Rómával Kalocsa fölött. Kokottok nyúlnak bele egy szent érsekség sorsába. Talán a bíbornoki süvegébe is. Meráni Berthold esete egyszerûbb. Aztán itt legalább királyi nõk, Gertrudok, mertek nagyot akarni. A gyermek Bertholdból még egészen jó pátriárka válhatott, s talán vált is ötven éves korára. De a Bubics-esetben egy nyolcvanéves csecsemõért történt mindez. Egy aggastyánért, aki már régen nem tudta magát sem kormányozni, s akire még több ezernyi hívõ kormányzása várt volna. És e szennyeket befödi a szennyek szennye. Hajnóczi a börtönben cinikusan célzott reá. Szalónokban és kávéházakban suttogják. Újra és erre is csak azt mondjuk: rettenetes az is, hogy suttogni merik. Pornográfiáról mesélnek. Obszcén képekrõl. Hogy Sodoma virágai nyiltak a püspöki kertben. A Dóm, a szent Dóm mellett. A fölséges Dóm mellett.

A Bubics-eset nem egyetlen. Különben is csak a botrány bizonyos. A valóság benne megközelíthetetlen, mint a Vezúv szája kitöréskor. Füst, gõz és mérges gázok õrzik. De tudunk másfajta botrányokról. Mérhetetlen vagyonok esnek tehetetlen vagy méltatlan kezekbe. Néhai Iványi Ödön írt a püspök atyfiságáról. Tudunk aztán történetekrõl, amelyekrõl nem írtak. Még regényt sem. Micsoda had dézsmál, pusztít egy-egy óriási vagyont. Valamikor áldott célokra szánt fejedelmi vagyont. Magyarországon. Ebben az országban, ahol sok millió a földetlen és pénzetlen ember. Ahonnan százezerével vándorolnak ki az emberek. Magyarok. Mert napszámot sem kapnak kenyérre eleget e dús vagyonok táján.

Ezt hangozza a fülünkbe a Bubics-eset. És azt, hogy ott sem rózsás a dolguk az erkölcsöknek, ahonnan az erkölcsök legantikabb és legszigorúbb megítéléseit kapjuk. Mindezek fölött pedig a szociológusnak az õ igazsága. Mely nem kívánkozik pásztorlevelekbe. Mint a Hajnóczié, ki gyanúk szerint a kassai pásztorleveleket irogatta az utolsó idõkben. Az az igazság, hogy csak bomló társadalom teste mutathat ilyen és sok ilyen csúnya, mérges fölfakadást. Megvénhedtek itt a régi osztályok. Megvénhedtek a régi institúciók. Megváltást szomjúhoz ez a föld a Kárpátok alatt. Új, igazságosabb, ezzel egyben magyarosabb rendet és életet.

Budapesti Napló 1906. március 30.

(A.)