|
Heine,
Béranger, Byron, Lenau, Victor Hugo, Moore, Carmen Sylva. Ez bizony furcsa
névsor. A nevezettek verseibõl egy kötetet ad most magyarul Bodrogh Pál. Nagyon
értelmes, szenzibilis, rezonáló-lelkû, poézis-imádó fiatal ember õ.
Fordításainak javát a „Budapesti Napló” közölte. De mit keres a kiválasztott poéták
között Béranger, a régen elvénhedt dalos? Aztán Lenau? Victor Hugo, a nagyot
zuhant Zeüsz? És Moore? No azután a fejedelmi kékharisnya: Carmen Sylva? De ne
a hibáit keressük e könyvnek, holott nagy erényei vannak. Elbánatosodtunk,
mikor olvastuk. Hiszen Bodrogh Pál nem nagy poéta. Fordítani pedig csak nagy
poéta tudhat. Talán. Baudelaire és Poe jutnak eszünkbe. És egy pár ilyen
fordító-irodalmi kázus. Ám Heine-vel és Byronnal miként veri a dicsteljes
magyar fordítókat ez a fiatalember. Mennyivel dalosabb, készebb, simulékonyabb
és ügyesebb. Közéjük értjük Dóczi Lajost, kinek Bodrogh Pál a kötetét
ajánlotta. Endrõdi Sándort. Le: egészen a Heine-fordító Lehr Albertig.
Legsikerültebbeknek és legértékesebbeknek Byron-fordításait tartjuk. Egy-két
Heine-fordítása meglepõen pompás. Hol illatot, színt és heineséget elhullat,
ott is ügyes.
Íme
például a híres vallomás Ágneshez. A magyarázat. A vers második fele:
Homokba írtam
könnyű náddal:
„Szeretlek, Ágnes.”
De gonosz hullámok ömöltek
Az édes vallomásra
Lemosva az írást.
Törékeny nádszál,
gyenge homok,
Futó hab, vége, el veletek!
Borul az ég, vadabb a szívem
S vaskézzel a norvég rengetegből
Kitépek egy óriási szálfát,
Belemártom azt
Az Aetna izzó mélyibe s ezzel
A tűzitatta szörnyű tollal
Fölírom az égnek boltozatára:
„Szeretlek Ágnes!”
S minden éjjel,
mindörökkön
Lobogni fognak a lángbetűk
S az eljövendő nemzedék
Olvassa egykor az égi szókat:
„Szeretlek Ágnes!”
Lampel
kiadásában jelent meg a kötet.
Budapesti Napló
1906. április 1.
(A.)
|