|
Nero
úgye gyalázatos fenevad volt? Így írta ezt meg Tacitus is. Hamerling is ezt
tanítja: ne kételkedjünk. Ne merjünk arra gondolni hogy Tacitus is ember volt.
Ember és publicista, mint például Bartha Miklós.
Ferrero
olasz tudós most remek tanulmányt írt Neróról. Tizenkilenc évszázad után vissza
akarja adatni e cézár becsületét. Hiszen Agrippina fiáról biztos, hogy öt évig
olyan derék császár volt, amilyen nem ült Róma trónján. Nem a politikai
gyûlölség kiáltotta-e ki fenevadnak? Igaz-e, amit Tacitus és vagy két-három
kortárs írásaiból tudunk? Amit tanítanak Neróról minden iskolában?
Ferrero
azt mondja, hogy nem igaz. Tacitus és társai (az akkori újságírók) gyarló
emberek. Hiszen politikával foglalkoztak. Gyûlölték Nerót politikai okokból.
Fõleg féltek, hogy hasonló cézár következik. Modern és erõs kezû. Fiatal gyerek
volt Tacitus, mikor Neró élt és halt. Magába fogadta a mások gyûlöletét. Késõbb
pedig párttaktikából is feketítette Nerót. Aki mindenesetre nem lehetett olyan
fekete, mint amilyennek festik. Neró modern ember volt. Imádta Keletet. Akkor
az volt a modern ember, aki Keletet imádta. A kultúra, az emberi, a szép, az új
akkor Keletrõl jött. És Neró a legfanatikusabb orientalista volt. Lehetetlen s
hihetetlen hogy kegyetlenkedett légyen a keresztényekkel. A keresztények a
modern Kelet gyermekei voltak. Neró pedig felkarolt minden modern keleti
eszmét. Sõt azt hiszi Ferrero, hogy Neró öntudatlanul is apostola volt a
kereszténységnek, s így a kereszténység megszilárdítói Pál apostól és Nero.
Mindez,
úgy-e, különösen hangzik? Mi persze nem esküszünk meg reá. De van egy egészen
aktuális esetünk. A Nény esete. ( A német és a magyar lapok talán egy távirati
hibából még ma is Nemy-nek nevezik.)
Ez csak a mi korunkban él. A courrières-i tizenháromnak egyike. A nevét is csak
pár nap óta ismerjük. Egyik bányász azt mondja, hogy isteni lelkû, nagy, nemes,
hõs ember. A másik azzal vádolta, hogy önzõ, gyáva, tolvaj, bestia. És mi nem
tudjuk, hogy micsoda Nény. Nem tudjuk, hogy és mint viselkedett ott lent a húsz
napos pokolban. És bizonyosan sohse fogjuk tudni. Hát ilyen igazságokból van
összerakva a történelem is. Senkit és semmit sem ismerünk. Sem a múltban, sem a
jelenben. Azokat sem ismerjük, akikkel egy életet élünk le. Ismeretlenül jövünk
a világra, s megismeretlenül távozunk.
Budapesti Napló
1906. április 5.
Ódi
|