|
- Lipcse -
Utazás
és betegség késleltette ilyen sokáig a választ. Szerkesztõm azt akarta, hogy
magam válaszoljak, kinek az ügy a legilletõbb ügye. A késésért mindenekelõtt
bocsánat, a szimpátiákért köszönet az én ismeretlen, okos és kedves lipcsei
ügyvédnõmnek. Hogy gall-imádó, hazafiatlan, sõt magyargyûlölõ vagyok, szûkfejûek
itthon is rám fogták. A vád nevetséges: magyar vagyok, õsmagyar, s képtelen
arra, hogy más legyek. Magyar a lelkem, a temperamentumom, de elragadtatva nem
vagyok a magyar viszonyokkal. Látom és gyûlölöm a fajom hibáit. Talán nagyon
türelmetlenül, de ez - idegrendszer dolga. Fõképpen kétségbeejtenek a magyar
kultúrviszonyok s ezért éppen Nyugaton élõ magyarok átkoznak? Bocsáttassék meg
nekem, ha nagy példákkal védem kicsiségem. Byron ostorozta az angolokat, kiket
egy másik angol költõ: Browning civilizált barbároknak nevez. És kell-e más
példa, mint a Petõfié? Úti leveleiben s hány versében átkozza a magyar bûnöket,
és siratja a maga magyar voltát. Heinénél szebben és jobban senki sem szerette
Németországot. Párizsban élt, imádta Párizst, de sorsát, fátumát siettette,
hogy távol élt imádott Németországától, s hogy ott nem értették meg, s hogy
Németország önmagához méltatlan életet élt. A fiatal Ibsen gyilkos dolgokat
énekelt a norvégekrõl. Carducci, a legnemzetibb olasz költõ sok verse
kétségbeesés Olaszország miatt, s vád a mai Olaszország ellen. De hát mit
folytassuk tovább? Süketeknek hiába beszél [az] ember. A lélek süketjeinek
éppen nem. Hogy lipcsei német lapban írja meg valaki az én hazaárulásomat? Ez
sem baj. Mégis csak vannak már jónéhányan megértõk. Még egyszer: köszönet.
Budapesti Napló
1906. április 9.
(A. E.)
|