|
I.
Mátyás Flórián
Régi
magyar erényeink pusztulnak. Temetni mindig Magyarországon tudtak legszebben.
Alig hogy meghalt egy kiváló ember, nyomban fölismerték az õ kiválóságát. Ha éhenhalt
is, pompával ásták sírba. E szép erényünk is pusztulóban van. Már temetni sem
tudunk kellõ idõben. Mátyás Flórián tudósunk meghalt 1904-ben Pécsett. Tudós
volt, a történelem ismerõje. Könyvtárát és vagyonát a városnak hagyta. De csak
most fog díszsírhelyet kapni és földelõ pompát. Régi magyar erényeink
pusztulnak.
II.
Anastasius Grün
Lueger
és egy grossdeutsch szerkesztõ összevesztek Anastasius Grün szobránál.
Anastasius Grün német volt és liberális. Mondjuk: osztrák és liberális. A
szerkesztõ tehát Luegert támadta. Lueger Rómáért lelkesedik. Miként meri tehát
Anastasius Grünt dicsérni? Erre nagy kavarodás lett. Osztrák-e vagy német
Anastasius Grün? Szereti-e Luegert vagy sem? Egy éjjelen csak megszökik Bécsbõl
Anastasius Grün szobra. Mindig nemes és jóízlésû volt Anastasius Grün. Vátesz
ugyan nem volt. De ha az lett volna, akkor sem tudott volna megálmodni ilyen
szamár botrányt.
III.
Booth tábornok
Negyvenezer
híve ünnepelte a balga aggot. Az Üdv hadseregének jeles tábornokát. Nagyon öreg
már a tábornok. De ha okos ember volna, vidáman halna meg. Nem hal ki a földrõl
soha a boldogság. Mert sok légió lesz itt mindig a buták száma.
IV.
Igló szenzációja
Igló
város erdejében barlanglakókra bukkantak. Úgy éltek, mint a kõkorszakban.
Holott mai emberek. Férfiú, asszony, gyermek. Iglón nagy megütõdést keltett e
csoda. Egész Magyarországon így lesz. Mi pedig nem ütõdünk meg. Igló
barlanglakói külsõ életükben maradtak el néhány ezer évvel. Ez csak különös. De
az csoda, hogy ebben az országban szereplõ emberek olyan lelki kultúrával
tudnak gyönyörûen megélni, mely legalább néhány száz évvel esik hátrább a mi
korunknál.
Budapesti Napló
1906. április 12.
Pont
|