Amerikában
keserû leckét vett Gorkij. Megtanulta, hogy Oroszország Európában van.
Szentpétervárott szinte becsületére vált neki Andrejeva kisasszony. Európában
híres írótól és mûvésztõl elvárják az ilyesmit. D’Annunzió szerelmeirõl többet
írnak a lapok, mint drámáiról. Párizsban pedig régen elhalt író sem
prosperálhat, ha egy-két gáláns esetet nem áshatnak ki róla. Gorkijnak is
színésznõjét bocsátották meg legszívesebben. Mindenütt, széles Oroszországban
s egész Európában. Még talán a cári udvar körül is ez volt az enyhítõ körülmény
Gorkij számára. Hogy nem is lehet olyan kapacitálhatatlan ember az, aki
színésznõt választ szeretõnek. Az erkölcsösködõ Berlinbe is elkísérhette
Gorkijt az õ Andrejevája. Senki sem kérte tõlük a házassági bizonyítványt. Az
igazi feleséget is kevesen sajnálják Európában. Mi itt azt tartjuk, hogy egy
nagy mûvészhez nem formálhat jusst egy asszony. Az más kérdés, és nem ide tartozik,
hogy igazunk van-e. Már a mûvészet túlbecsülése is beteges civilizáció tünete.
A többi pedig természetes folytatás.
Az
sem ide tartozik, hogy mi Gorkijról, mint mûvészrõl, mint emberrõl és mint
apostolról mint vélekedünk. Gorkij személye érdekes és minden, ami vele
kapcsolatos. Amerikai esete pedig különösen az. Valóságos diadalút várt reá.
New Yorkban, Cincinnatiban, St.-Louisban és mindenütt félistenként fogadják. De
hirtelen kiderül, hogy az az asszony, aki vele van, nem a felesége. Egy kis
színésznõ, az a bizonyos Andrejeva. Az igazi feleségét Oroszországban
felejtette Gorkij. Akárcsak a mi Rudnyánszky Gyulánk. És vége volt egyszerre
minden dicsõségnek. A despota Oroszország fiát a szabad Amerika nyomban
bojkottálta. A hotelekben nem kap lakást. Körútjára nem indulhat, mert még tán
meg is verik.
Amerikában
tudniillik nagyon komolyan veszik a házasságot. Még a gazemberek is. A
harmincas poligámia bûne sem ritka Amerikában. Ott még a házassági csalást is
befejezett házassággal ûzik. Viszont a mûvészethez annyit értenek Amerikában,
mint a mi kis magyar városainkban, hol agilis nõegyletek estéket rendeznek
fõvárosi írókkal és mûvészekkel. Akinek neve van, aki híresség, azt látni
kívánja Amerika. Mert telik neki ilyen mulatságra. Van dollárja elég. Névvel
elfogadja az utolsó csepûrágót. Név nélkül egy új Shakespeare-t, Wagnert vagy
Tintorettót sem. Gorkijban tehát nem az írót ünnepelték volna Amerikában. És
most lehetne százszor nagyobb mûvész, mint amilyen. Az erkölcsös jenkinek már
nem kell, a csakugyan igazi mûvész Gorkij megsejt sajgó lelkében valamit.
Valami nagyon búsat és régit. A mûvészet és a szabadság talán-talán mégsem édes
testvérek.
Budapesti Napló
1906. április 18.
Lellei
|