|
I.
Egy kis garnizon
Nemsokára
a német altiszteknek is támadni fog egy Bilsejük. Mert hasonló körülmények
hasonló héroszokat szülnek. Vilmos császár hadseregében pedig az altisztekkel
is baj van. A blankenburgi garnizon parancsnokának egy rendeletébõl tudjuk ezt.
Érdekes, hogy e rendeletrõl nem igen írnak a német lapok Magunk is francia
lapokból böngésztük ki a hírt. A blankenburgi parancsnok megtiltotta az
altiszteknek, hogy feleségeik cifrán éljenek és öltözzenek. Mert a cifra élet
sokba kerül, s a császár nem ezért adja a pénzt az õ altisztjeinek. Az ilyen
élet költségét a konyhától vonják el az altisztné nagyságák. Már pedig a
császár kívánja, hogy katonái jól táplálkozzanak. Hogy bírják a szolgálat
terhét. Blankenburgban aligha nagy most a császárhûség az altisztnék között. A
császár egyszerûen besorozta õket katonái etetõinek.
II.
Mindenki beteg
Kipling
írja: ha két francia összetalálkozik, a harmadikat rágalmazza. És igaza van.
Annyira mániájuk ez a franciáknak, hogy a halottakat sem kímélik. Legkevésbé
kímélik pedig nagy embereiket. És éppen nem kímélik a nagy halottakat. Nincs
olyan nagy emberük a franciáknak, akirõl csúnya könyvet ne írtak volna. Egyebek
között például minden francia zsenirõl hirdetik, hogy beteg volt. A géniusza
pedig betegség. Nagyon kultiválják az epilepsziát. Most is újra folynak
Párizsban a viták: Napóleon epileptikus volt-e. Csodálatos pazar nemzet a
gloire nemzete. A saját dicsõségét sem tûri. Bebizonyítja, hogy ez a dicsõség
voltaképpen - nyavalya volt.
III.
Kis mese valakirõl
Van
egy barátom, aki pár év óta rettenetesen undorodik a politikától. Azért e
kivételes magyar ember is politizál. De minden szavát, még a valóságot is,
mesébe burkolja. Tegnap például ezt a kis mesét mondta:
-
Élt valahol egy Mommsen nevû ember. Igen jeles és tudós úr. Holott tudós és
német, mégis foglalkozott egész életében a politikával. Egyébként furcsa ember
volt õ. Gyûlölt két színt: a feketét és a pirosat. Élete alkonyatán aztán
választania kellett. A fekete szín nagyon elhatalmasodott a hazájában.
Akármerre nézett, fekete volt a világ. Még a tulipán-virág is fekete. És
mielõtt sírba feküdt volna ez az ember, könyörögve fordult azokhoz, kikkel a
politikában egy életen küzdött: „A mi színeink elmúltak. Csak a két gyûlölt
szín maradt meg. Én könyörgöm hozzátok: szeressétek a piros színt. Mert már
csak ez menthet meg benneteket a feketétõl.”
Budapesti Napló
1906. április 26.
Pont
|