|
I.
Gapon titka
Gapont
leszállították álarcos õrei a kocsiról. Sötét éjszaka volt s csöndes,
ismeretlen, néma tájék. Vitték Gapont, a bekötött szemû Gapont. Egyszer csak
megálltak, s valaki harsányan kiáltott:
-
Alekszej Grigorovics társunk olvassa föl az ítéletet.
Hideg,
erõs hangon recitálja valaki:
-
Az áruló Gapon pópa kiüríti a nagy serlegbõl Nyikolaj Lejcsev orvos-társunk
titkos italát.
És
Gapon pópa serleget kapott a kezébe, és ivott.
A
köteléket levették a szemérõl s Gapon csodálkozva bámult. Hol van, kikkel,
vajon ki õ? Elfelejtett mindent az italtól. Õrei kacagva hagyták ott a hajnali
fényben fürdõ pusztán. Mehet, amerre akar. Senkinek sem fogja tudni megmondani,
hogy õ kicsoda. Forradalmárok hozták föl a nevét ez ismeretlenségbõl. S most
visszataszították úgy, hogy Gapon sem tudja, kicsoda õ voltaképpen.
II.
Harc Velencében
A
vaporettók ellen esküt tettek a gondolák. Minden gondolás tartozik gyilokkal
elbánni a kis gõzhajók egy-egy alkalmazottjával. Megesküdtek a gondolások, hogy
nem nyugosznak addig, míg ismét nem a gondola lesz a lagúnák egyetlen hasítója
Szent Márkus városában. Régi velencei hagyományok szerint dolgozott a gyilok.
Volt olyan hét, hogy hét embert vesztett a vaporettó. De viszont hét gondolás
került a pribékek kezébe. A vaporettók gazdái pedig írtak más városokba, s a
vaporettók nem akadtak meg félpercig sem soha. Végül üres koporsókként úszkáltak
Velence összes gondolái. És szaladgáltak vidáman, gõgösen a vaporettók.
III.
Petõfi jelöltsége
Megtörtént
a nagy csoda. Szibériából aggon, ötvenhét év után hazajött. Éppen választott
Magyarország. De volt olyan újság, amely tíz sornál is többet szentelt Petõfi
hazatérésének. Néhány skriblernek az az ötlete támadt, hogy keresnek egy
kerületet a magyar irodalom félistenének. Elmentek Kossuth Ferenchez. Kossuth
kijelentette, hogy már minden kerületben van jelölt. Ha azonban néppárti jelölt
óhajtana lenni, errõl lehet beszélni. Könnyes szemmel ugyan, de fiatalosan
elkáromkodta erre magát a nagy öregember. Elindult, hogy majd keres õ
kerületet. Persze tudni se akartak róla sehol. Végül egy nemzetiségi kerületbe
került. A nemzetiségi jelölt megbecsülte a világirodalom nagy alakját
Petõfiben, s visszalépett a jelöltségtõl. Azonban tekintélyes számú magyar
választó is volt a kerületben. A magyar választók között pár nap alatt izgatott
lett a hangulat. Hogy ezidõszerint nem lehet egy antidinasztikus embert függetlenségi
képviselõnek választani. Erõsen megrótták azt, hogy Petõfi Szibériában
voltaképpen a galád abszolutizmus kenyerét ette. Sokan bizonyítékokat
szereztek, hogy Petõfi a jakabokányistákkal kacérkodott, s így veszedelmes
földosztó. Mikor aztán végül az is kiderült, hogy nincs a választásra pénze, a
nagy öregembernek úgy kellett menekülnie a kerületébõl, mint ötvenhat évvel
ezelõtt.
Budapesti Napló
1906. április 29.
Ódi
|