|
A gloire nemzete még nem tudott határozni,
vajon megmentsen egy ártatlan embert, vagy engedje nyomorultul elveszni.
Túl az Óceánon egy szabadságért küzdő
maroknyi népnek segítségére sietett egy óriás, hogy miközben szabadító hérosz
gyanánt ünnepelik, reátegye lábát a szabadságon nem sokáig ujjongó gyermeknép
nyakára.
Az északi nagy nemzet hatalmas cárja örök
békét hirdet, s egymás után szereli fel a vérre szomjas százezernyi népet, s mi
elfojtott lélekzettel várjuk, kinek a szívét tapossa el a harcra szomjas vad
kozáksereg.
A világ egyik metropoliszában zsidóellenes
színházat építettek fel, hogy innen hirdessék a Krisztust meghazudtoló tanokat:
osztály- és fajgyűlöletet.
Az egész társadalom befogja fülét, hogy ne
hallja millió nyomorult nyöszörgését, mely kezd összeolvadni a jövő
századok megváltást hirdető, hatalmas zenéjével.
A militarizmus még mindig nyűg egész
Európán, s vezetői elvárják, hogy ezt a nyűgöt bábuk gyanánt
hordozzuk. S jaj annak az embernek, ki elég vakmerő bele nem nyugodni,
hogy az egyenruha mindent eltakar, s az egyenruhának csak bókolni lehet.
A parlamentarizmus mintha meghazudtolná
önmagát - lealacsonyodott, játékszerré vált.
Folytonos vívódás, kétely a társadalom
minden rétegében, s a reformátorok most is megkapják a feszületet…
És hiába minden, minden remény, lelkünkben
felzúg a kétség hangja: Haladunk?
Vajon haladunk-e?
Debreczeni Hírlap
1899. január 24.
ae.
|