|
Franciaország
megmarad a forradalom országának. A Sarrien-kormány gyõzelme vetekedik a
Wekerle-kormányéval. Talán a bátor és optimista Clemenceau se remélt ennyit. De
azért Párizsban senkise mondja, hogy la mariée est trop belle. Sõt maga
Clemenceau büszkén és hangosan vágta ki a szentenciát:
-
Franciaország az akció politikáját óhajtja. Franciaország elõre akar haladni.
Telegráfdrótok
és expresszvonatok idején is milyen messze van a Szajna a Dunától.
Franciaország választott és elsöpörte a - nacionalizmust. Százezrekkel nõttek
meg a radikális pártok. Magyarországnak ma talán annyi választója sincs,
ahányat egy választáson hódított ott a radikalizmus.
Catalaunumi
csata volt e csata. Nagy halottak feküsznek a harctéren. Ha a gyászolók méltóan
akarnának gyászolni, a Notre-Dame-tól a Szent-Péter templomig libegne el
egy-egy gyászfátyol.
Pedig
e harcra éveken keresztül készült a nagy koalíció. Szent szövetsége minden
reakciós pereputtynak. Jó idõben hazamehetett a dicsõ Deroulede is. Finom
márkinék rendeztek hatásos ájulásokat a megostromolt oltár elõtt. A derék abbék
is megtették a magukét. Néhány nagy botrány is a malmukra hajtotta a vizet.
Kipattant, régibb titokból bizonyos, hogy szent pénz is volt bõségesen a
kasszában. A munkászavargások, a szocialista veszedelem mindenütt hálás
jelszavát is szájukba rágták. Sok jó auspiciumukat föl se lehet sorolni. S az
eredmény - szörnyû bukás.
Európa
minden radikális és demokrata mozgalmára friss harmatként hulltak a gyõzelmi
hírek. Ime: a világ nem akar megijedni a maga haladásának árnyékától. A
Brunetierek hiába dolgoznak ki elegáns világnézleteket a maradiság számára. Az
emberiség megtanulta már, s tudja jól a leckét. Csak vén vagy elbutított népek
félnek a bátorságtól. A túlbátor radikalizmus talán árthatott olykor egy-egy
társadalomnak. De sohase tud ártani annyit, amennyit használ.
Franciaország
nagy eseménye ma talán minket érdekelhet legjobban. Szent ócskaságaink védõ
tábora kétféle módra szokott nálunk Franciaországgal példálózni. Ha diadalmasan
jár forradalmi útján a grande nation, akkor el kell hallgatni diadalait. Akkor
Franciaország dekadens és züllõ ország: elriasztó példa. Ha pedig zökkenések
esnek a nagy úton: odafigyelj magyar. Látod: a nagyszerû, a dicsõséges
Franciaország is visszariad a sebes hajtástól. Klerikális francia
publicistáktól szedett érvek pöfögnek a magyar levegõben. Csak a minap kellett
megtudnunk magyar forrásból, hogy Franciaországban a demokrácia korlátozásában
s az általános választói jog szûkítésében fõ minden gondolkozónak a feje.
Mennyi esetlenség, avagy rosszakarat. Miért nem példálóznak most
Franciaországgal a hazai franciák?
Való:
nagyszerû és vészes út a francia nemzet útja. Mert új és messiási út. A nagy,
elkerülhetetlen világátalakulásra, az új társadalmi berendezkedésre kell példát
adnia az egész világnak. És e nagy, állandó, legdicsõbb forradalom élén a
hivatalos Franciaország áll. Vezetõje, fékezõje, szabályozója a forradalomnak.
Az átalakulás mindig és mindenütt omlással, bajjal és zajjal jár. Tudja ezt a
forradalom nemzete, a haladás esküdött országa s még a napok katasztrófáitól
sem rémül meg. Sok ma még az akadály bizonyára. Egyház, tradíció, áltudomány,
babona. De a jelszó mégis: elõre a forradalom nevében. Az új választás is ezt
harsogja.
Az
új választás értelme világos. Franciaország el van szánva arra, hogy kitép
minden ósdiságot és babonát társadalmából. El akarja végezni a modern ember
teljes fölszabadítását. Meg akarja és meg fogja csinálni a munkának, az egyenlõ
igazságnak, a szolidaritásnak és kultúrának társadalmát. Franciaország
nagyszerû és bátor forradalmának indulója átzúg minden országhatáron.
Bevattázott füllel lehet-e még sokáig mesézni és dikciózni Magyarországon?
Budapesti Napló
1906. május 10.
(A.)
|