|
I.
A duma
Politikai
jogokat követel a nõknek. Amnesztiát szerez sok ezer rabnak. A halálbüntetést
eltörli. Parcellázza a nagybirtokot. Elismeri minden nemzetiség jogát… Ötszáz
évvel jár elõtte a magyar parlamentnek az orosz duma. Csodálattal fordítja
arcát Szentpétervár felé a világ. Nagyszerû erõk országa szent Oroszország. A
nagy stílus országa… Pedig föl se lehet sorolni a tervek és vágyak raját. Ég a
megújulás akaratától a Romanov-birodalom. Mi a Kárpátok alól pirulva figyelünk
oda. Eddig csak Nyugat felé figyeltünk pirulva. Milyen kicsinyek vagyunk mi. És
milyen kicsinyesek. Lehet, hogy ez õrzött meg bennünket ezer év viszályai
között. Hogy nem gondolkoztunk. Halálra butították ez országot a nemzeti
kurjantások. Miniszteri ajkakról hangoznak itt olyan beszédek, milyeneket más
országban a legszûkebb koponyájú aprók se mernének ma már elmondani. Bornirt és
sötét beszédek. De ma már tapogassuk meg tagjainkat. Vagyunk? Élünk? Ha igen:
siessünk. Mert bizony mi vagyunk Európa legideafóbabb népe. Mi nem
gondolkozunk. És Cartesius mester mondta már, hogy csak az létezik, aki
gondolkozik.
II.
Háború?
Vilmos
császár a napokban birodalmának nyugati szélén járt s nyájaskodott a
franciákkal. Párizsban pedig immár komoly lapok is jósolják: egy év alatt
történik valami. Valami, amit hesseget mindenki, s ami sötét szárnyait nagyon
borzolja. A rémmadár: a háború. Gyors és fenyegetõ szárnyaival hol itt, hol ott
csapkod. Lehetséges volna? Hágában nemsokára építeni kezdik a béke palotáját.
Franciaországban pedig immár az antimilitaristák sem merik a hadsereget
bántani. Ki tudja? A sors szereti a nagy és szomorú komédiákat. Talán Hágában
egy-két év múlva békekötés lesz. S amelyik háborús fél a sarcot fizeti,
ugyanannak lesz majd kötelessége a béke palotáját fölépíttetni. Mert Miklós cár
akarta a világbékét, s ugyanõ csinálta az új idõk leggyilkosabb háborúját. Oh
még sokáig így fognak a nemzetek barátkozni - a békével.
III.
Szent István szobra
Hát
álljon a szent király szobra, s áll is már. De ez a szobor is újra a nagypipájú
nemzet szobra. Ugyanazé, mely temérdek millióért épített országházat magának.
Országházat, honnan két tucat katona kiverte a nemzet képviselõit tizenöt perc
alatt. Nekünk telik bõven minden külsõségre. Százezer krajcárunk nincs egy
tanító évi fizetésére. A harmadik egyetem még mindig nem létezõ egyetem.
Iszonyúan nagy az analfabéták száma. Egész szellemi életünk koldusnál
koldusabb. De sok százezer forintunk van szoborra. Fõképpen szentek és
politikusok szobraira. Mert Jókaiéra, aki sem szent, sem politikus nem volt,
nincs.
Budapesti Napló
1906. május 19.
Pont
|