|
I.
Vipera-fejek
Európa
nyugati országai irigyelhetnek bennünket. Nekünk vannak Darányiink szép
számban, kik el tudnak bánni a sztrájkkal. Nyugaton azonban babonás ideák
fakadtak holmi emberi jogokról. E babonás ideák miatt aztán tûrni kell
mindenféle sztrájkot. Például Svájcban, a genfi kantonban, ez idõ szerint a
viperaölõk sztrájkolnak. A genfi erdõkben sok él a veszedelmes csúszómászókból.
Az állam jutalmazta azokat, akik a viperákat irtották. Néhány száz ember
mûvészetté emelte e mesterséget, s lassan-lassan valóságos állami viperaölõkké
váltak. Minden viperafejért egy-egy frankot kaptak. E honoráriumot a kincstár
nemrégiben félfrankra szállította le, s a viperaölõk emiatt kimondták a sztrájkot.
És a nemes Svájc genfi kormányának be kellett látni, hogy egy frankot megér egy
viperafej. A sztrájkolók gyõztek, s ma már ismét bátorságos a genfi erdõkben
bolyongani. A viperafejekért fizetni kell: ez a tanulság. Még ott is, ahol
minden rendû sztrájkoló munkások fejeit becsülik viperafejeknek.
II.
Új házasság
A
Vígszínháznak s publikumának örvendetes hírt mondunk. Franciaországban immár
bizonyos a házasság radikális reformja. Könnyû lesz a házasság s könnyû lesz a
válás. A csábító pedig elveheti az asszonyt. No végre: fölfrissül a francia
bohózat, melynek legszeretõbb otthona az egész világon a Vígszínház. Eddig a
házasságtörés körül hahotázó bohózatnak valami hetvenhárom változata lehetett.
E variációk már régen kimerültek s mi kegyetlenül unatkozunk az újabb
disznóságokon. De ez nemsokára másként lesz. Új házasság, új házasságtörések,
új bonyodalmak s új bohózatok, éljen!
III.
Szent helótaság
Jött
a király és zsibongott a budapesti utca. Megérkezett s mámorosan ujjongott a
nép. Okvetlenül sok száz szocialista is ordította az éljent. Pedig a
szocialista káté nem parancsolja a rajongást a trónért. És ez elragadtatás
mégis természetes és becsületes. Párizs sans-culotte-jai, a véreskezûek
ivadékai, kikelnek az arcukból a nagy örömtõl, ha csak a tuniszi bejt látják.
Mert nagy és szent dolog ám milliók fölött trónolni. És a legvadabb forradalmi
árban is bujkál valami a szent helótaságból. Abból a parancsoló érzésbõl, hogy
hódoljunk valakinek, ki rangosabb mindannyiunknál. Nem csodálkoznék egy olyan
anarchistán, ki, midõn õrült lázban elhajítja a sorshúzás útján kezébe nyomott
bombát valamely monarchára, a lelkes tömkelegben maga is lelkesen éljenezne
akaratlanul.
Budapesti Napló
1906. május 22.
Pont
|