- 1. Költő az
urnánál - 2. Az európai magyar - 3. A nagy primadonna -
1.
Választás volt nagy Oroszország egyik kerületében. Arról volt szó, hogy ki
jusson a dumába. Az ügyes prókátor vagy az ügyes nagyiparos? Minden élõ és
választó lelket fölcipeltek a kortesek. Egyszerre csak egy öregember áll a
bizottság elé. Megkérdezik a nevét:
-
Tolsztoj Leó vagyok.
-
Mit akar?
-
Szavazni akarok.
-
Mi a mestersége?
-
Gondolkozom s írok.
A
bizottság tagjai hahotáztak. No, ilyen furcsa mesterségû embert se láttak még.
Nincs is ilyen nevû ember talán egész nagy Oroszországban.
Tolsztoj
Leó pirult egy kicsit. Végre hivatalos írásokkal igazolta magát… (Ebbõl eddig
egy szó sem igaz. Nagy Oroszországban nem történik ilyesmi. De megtörtént
tegnap Budapesten, hogy Kis Józsefet,
a költõt, egyetlen ember sem ismerte a választóbizottságból. A nevét sem
hallotta eleddig talán kettõ sem. Nyilván adókönyvvel kellett igazolnia magát a
nagy magyar poétának. De riadó lárma zúgott éppen ekkor. Jött a Zoltán, a nagy
Zoltán. Neki nem kellett igazolnia magát. Montenegróban sem történik már
ilyesmi.)
2.
A díszmagyarnál nem is képzelhet nyugati ember képtelenebb öltözetet. Nemzeti
ruhát játszva komponálhat össze minden náció. De nem teszi ezt civilizált
nemzet. Mert oktalan, kényelmetlen és barbár dolog ez. Kultúrember díszruhája a
frakk. Angolé, olaszé, franciáé, németé s mindegyiké. Sok dicséretet kapott hát
jóízlésû emberektõl a kis Buza Barna. Lám: ez európai ember. Frakkot ölt s nem
hitelbe készült díszmagyart. Ennek a kis embernek milyen elõkelõ érzéke van
lám. Így beszéltek tegnap többen. Csak egy ember tudta volna megmondani, hogy
tévednek: Buza Barna. A kis követ nagyon szerencsétlen volt tegnap. Hetek óta
keresett egy termetéhez illõ apró díszkardot. De ilyet mostanában nem gyártottak.
Ezért kellett frakkban mennie Budára Buza Barnának. És ezért volt õ tegnap
szerencsétlen. Nálunk ilyen körülmények csinálják az európai embereket.
3.
A berlini Wintergartenban valamikor egy magyar énekesnõ produkálta magát.
Közvetlenül az õ száma után John mester tudós kutyái következtek. Az idomított
ebek a kulisszák mögött várták, míg sor kerül reájuk. A publikum diskurált és
poharazott. Nem hallgatta a mûvésznõt. Egyébként is a betegeknek hirdetett
modern emberi idegek hihetetlenül sokat elviselnek. De John mester kutyái
neveletlenek voltak. Az énekléstõl dühbe jöttek. Egyszer a színpadra is
fölszaladtak. Másszor pedig majdnem széttépték a gazdájukat. John mester
kivitte a Wintergarten igazgatóságánál, hogy a kutyáival a program egy
távolabbi számát töltse be. Mert Amerikában õ csak olyan helyeken szerepelt a
kutyáival, ahol jóhangú énekesnõk énekelnek. El vannak kényeztetve a bestiák… A
magyar énekesnõ ma a magyar mágnásvilág, a felsõ tízezer kedvence s Budapest
legnépszerûbb - énekesnõje.
Budapesti Napló
1906. május 24.
Ódi
|