188. REVOLVER A NEMZETGAZDASÁGBAN

Kolozsvár egyetemének becsülete meg van mentve. Tudós professzor Navratilnak adassék érte minden köszönet. Most csúfolódjanak a pupákok Budapesten. Hát csakugyan tréfaság az a kolozsvári diploma?

No Mariska, Timon és ti többiek, Fiók Drákók és kölyök-Bukovok. Mit szóltok kincses Kolozsvár Navratiljához? Hóhér ez a talpán, a kutyafáját. És szerencséje is van. Sacrebleu, az ember kissé összevissza filozofál, mikor ölni készül. Szegény ördög, Haury vagy hogyan hívják, tétovázott tíz másodpercig. Revolverét elõbb Navratil úr homlokának szegezte.

Iszonyú elgondolni, mi történhetett volna. Ma nem volna Magyarországnak Navratil Ákosa. És Kolozsvár egyetemét még mindig lenézné Budapesté. De Navratilnak szerencséje van. Magyarországnak is szerencséje van. Kolozsvárnak is szerencséje van, csak Haury Jánosnak vagy Józsefnek nincsen szerencséje.

Negyedszer bukott volna ezúttal Haury. A király engedte meg neki kegyelembõl, hogy negyedszer is Navratil és a bukás elé kerüljön. Nemzetgazdaságtannal vádolták a szerencsétlen delikvenst. Neki egy kis elõléptetésért kellett volna a diploma. Ott Miskolcon, ahol családjával lakott, megmondhatják. Esze-ágában sem volt új nemzetgazdaságtani iskolát csinálni. És esze-ágában sem volt senkinek benne egy zseniális nemzetgazdát keresni. Mint ahogy magyar professzorok jóvoltából nem is igen került ki még ilyesmi ember. Ha van néhány valakink, nemzetgazdánk, politikusunk, írónk, lingvistánk, természettudósunk, szociológusunk és mûvé­szünk, ez azt jelenti, hogy még a magyar egyetemek sem tudnak minden talentumot megzápítani.

Ma már csak Kínában lehetnek olyanfajta professzorok, mint nálunk. Sem az életet, sem ezt a mi kanálnyi társadalmunkat látni nem tudják. Óh nem azért, mert igen elmerülnek a tudományokban. Ennek csak meg kellene olykor látszani. De mert kis agyúak és barbár indulatúak. A Navratilok egész életelégtétele az, hogy néhány száz lurkó sorsa a kezükben van. Ha kegyetlenségükkel a tudományuk fölérõ volna, az intellektuális kultúra ma Magyar­országon volna a legnagyobb és legáltalánosabb. Véletlenül éppen fordítva van.

Navratil úr nézzen ki a lakása ablakára, melyet fél elhagyni a diákok dühe miatt. Szép az élet! május van. És ha Haury János vagy József letette volna a vizsgáját, egy kis familia nagyobb kenyeret ehetett volna. A mi szamár diploma-rendszerünk tudniillik csak erre jó. Nehezítsük meg az alsóbb osztályokból feltörõknek a kenyeret. Mert a mágnás-tacskók könnyen kapnak diplomát. S ha nem kapnak, az sem baj. Egyébként pedig ebben a szerencsétlen országban talán éppen azok dominálnak és kormányoznak, kiknek kis ujjukban van minden nemzetgazdasági tudás? Nézzen ki az ablakon Navratil tanár úr. Föltétlenül kapott már azóta néhány budapesti kollégájától üdvözlõ táviratot. Szép virágos ez a május. Ha meghal az a szerencsétlen Haury, vagy hogyan hívják, olcsón lehet koszorút csináltatni a koporsójára. A hála koszorúját, mert egy ilyen eset nálunk nagy embereket csinál a Navratilokból.

Budapesti Napló 1906. május 27.

Ódi