|
Lajos
Fülöp leánya kilencven éves. Szeretne is talán meghalni már. Nem lehet, mert
rosszul csinálja a dolgát a família. Klementinának résen kell állni. A fáradt
Bourbon-vér minden energiáját ez asszonyra testálta. Kezébe, az õ kezébe jutott
a sorsa egy másik degenerált családnak. És Klementina hatvan év óta akar és
harcol. Azok helyett, akik akarni és harcolni nem tudnak. Nem is XIV. Lajossal
mérném össze ezt a szívós asszonyt. Mintha Bonaparte Napóleon rokona volna. Az
átkozott korzikaié, aki mindennek az oka. Klementina azt akarta megkorrigálni,
amit Napóleon rontott el. Meg akarta korrigálni az országok és népek életét. A
múltat, a történelmet, az idõt, a világot. Feje mindig hatalmas, hódító
tervekben forrt. Rotschildi vagyonát õrizte, mint egy boszorkány. De fölpattant
kincstárának ajtaja, mihelyst kellett. Ha nagy célok tátogatták a szájukat.
Tervezett, kombinált, házasított, rontott. Zseniálisan, félelmesen, makacsul.
Franciaország szent királyság ma. Egalité Fülöp unokája pedig Európa úrnõje.
Kóburg ül a német császári székben. Szicilíából kormányozzák Itáliát és nem
Szavoják kormányozzák. Más képe van az egész világnak, ha Klementina tervei
sikerülnek. De a kor barbár, s a népek rakoncátlanok. A Klementina kincsei sem
kifogyhatatlanok. És Klementina végre is egy asszony.
De
ez az asszony a többek között fejedelmet csinált a huszártiszt-fiából. És még
talán királyt is csinál, mielõtt meghalna. És még ma is õ Európa egyik
leggazdagabb asszonya. És ki tudja, nem válik-e még posztumuszan valóra merész
álmainak némelyike. A világ, az emberek és a népek kiszámíthatatlanok.
Rossz
volt a matéria, amellyel dolgozott. Az ember-matéria: a család és a rokonok.
Övéi sok csalódást és gyászt szereztek neki. Õ még sem törött meg. Ha nagyon
akarja, hogy éljen még tíz-húsz-harminc esztendõt, még talán ez is sikerül
neki. Õ magáért ember volt a talpán. Ez az asszony. Nagy szerencséje Európának,
hogy Klementina nem férfiúnak született.
Budapesti Napló
1906. június 8.
Ódi
|